tvättstuga tales: mosodai kalandok svédországban – folytatásos teleregény 48. epizód

eltelt vagy öt év stockholmban mire ráéreztem a társasház mosókonyhájának használatára. voltak eleinte kihívások, de idővel mindet sikerült leküzdeni.

a legnagyobb problémát az okozta, hogy a 3 órás keretbe nem igazán fért bele a ruhák 100%-os száradása és összehajtogatása. nagyon stresszes volt mindig a következő kliens érkezése előtt végezni.

egy szép napon leballagtam a szokásos két kék ikea-s szütyővel a vállamon az általam foglalt időpontban és nagy megrökönyödésemre még javában ott pakolászott, hajtogatott az előttem lévő szomszéd.

magabiztossággal próbáltam leplezni a tudatlanságomból fakadó bizonytalanságot, ezért egy kurta “hej” köszöntés kíséretében morcos tekintettel vontam kérdőre metakommunikáció tekintetében a serény asszonyt.

láthatta rajtam, hogy idegen vadember vagyok ezért megkönyörült rajtam. beszélgetni kezdtünk. megtudtam, hogy a 3 órás foglalás lejártával még van egy extra fél óra mindenkinek, hogy biztosan kiszáradjanak a ruhái és legyen ideje a mosodában összepakolni. mutatta is a falon a vonatkozó rendelkezést, amit addig nem vettem észre a rengeteg más papír között.

a kezdeti dühöt hamar felváltotta a megvilágosodás öröme, hiszen megoldódott a legutolsó problémám a mosoda használattal kapcsolatban – legalábbis azt hittem. egészen tegnapig.

történt ugyanis, hogy egy hosszabb utazás után sok szennyessel érkeztem haza, amit sürgősen ki kellett mosnom. foglaltam időpontot a mosókonyhába, de nem volt teljes 3,5 órám a műsorra. új taktikához folyamodtam: otthon kimostam mindent, és a befoglalt időpontban lementem a vizes cuccokkal, hogy profi körülmények közt gyorsan megszárítsam őket.

igen ám, de az előző kuncsaft cuccai – teljesen legálisan – még vadul pörögtek a szárítógépben, és a szárító helyiségben is az ő ruhái lógtak.

én nem tudtam elhalasztani a sürgős szárítandóimat, mert családi programunk volt később. ott álltam, mint egy pingvin és a nagy dilemma megoldásán töprengtem. abban reménykedtem, hogy megérkezik a szomszéd és megbeszélhetem vele a hogyantovábbot. de ez nem történt meg a következő percekben.

végül kompromisszumos megoldást választottam. a picit nyirkos ruháit leszedtem a szárító szobában és oda feltettem a mi gönceinket, de a szárító géphez nem nyúltam. gondoltam, amikor leér és látja mi a helyzet még az általam száműzött darabokat beküldheti a gépbe egy 10 percre.

mi a tanulság?

most is sikerült bizonyítanom, hogy a legjobban kitalált rendszereket is sikerül mindig megakasztanom. lehet, hogy foglalkozást kéne váltanom. elmehetnék rendszer tesztelőnek, biztosan sikeres lennék, mert már számtalanszor sikerült olyan hibákat előidéznem a múltban, ahol a help desk csak pislogott, mivel sosem találkoztak azelőtt az általam produkált problémákkal.

ez is egy tehetség…