nem azért hagytam el a hazámat, hogy kávét főzzek! és mi van, ha de?

emlékszem amikor középiskolás koromban anyukámmal veszekedtem a továbbtanulással kapcsolatban. 16-17 évesen halvány fogalmam sem volt arról, hogy mit szeretnék kezdeni magammal szakmai téren, nem ismertem magam annyira, hogy tudjam, mik az erősségeim, mi tenne boldoggá, miben lehetnék jó? (sokunk ezt mondjuk 40 évesen sem tudja; ez nem ritkaság)

drága jó anyám csak a legjobbat akarta nekem: jó megélhetést, presztízst és biztonságot. én pedig lázadtam, mint ahogy azt egy kamasznak illik. szerintem egy ponton még kiabáltam is vele:

-és mi van akkor, hogyha “csak” egy autószerelő vagy egy iskolai büfés akarok lenni?! miért kell nekem főiskolára mennem? – őrjöngtem, ha jól emlékszem.

aztán leérettségiztem, majd főiskolára mentem. majd karriert módosítottam és elvégeztem egy másik főiskolát. majd egy angol egyetemet. de miért?

Bővebben…

Reklámok

happy people have no stories

amikor dühös vagyok és frusztrált, akkor mindig segít végighallagatni egy therapy? albumot. nagyon rég volt erre példa, de ma igény jelentkezett rá. szinte az újdonság erejével hatott rám ez a zene, majdnem elfelejtettem milyen jó is a sötét hangulatú, örökké szenvedő belfasti társaság.

Bővebben…

teher alatt nő a pálma? egy történet a nagyvállalatok manipulációjáról, a tehetség elnyomásáról és az 5-ös matek dogáról

a héten volt egy érdekes beszélgetésem az egyik kolleganőmmel. mindketten egy projekten dolgozunk már egy éve. többek közt az is közös bennünk, hogy ennek a híres projektnek köszönhetően mindkettőnk eredeti állása a pénzügyi osztályon megszűnt létezni, mivel átköltöztették azokat egy prágai shared service centerbe.

én kifejezetten örültem, hogy végre egy projekten dolgozhatok, mert már teljesen ki voltam ábrándulva a nagyvállalati létből. ez volt az utolsódolog, amit még ki akartam ebben a környezetben próbálni.

Bővebben…

munkakedv, dilbert-index

az egyik kedvenc blogom megosztotta egy korábbi bejegyzésem arról, hogy egy elmélet szerint a munkakedvre lehet abból következtetni, hogy reggel a parkolóban orral befelé áll be a munkás vagy betolat, és orral kifelé várja már reggel a hazaindulás pillanatát.

a kutatások legújabb eredménye azt is megállapította, hogy az ún. dilbert-index is remekül alkalmas arra, hogy a beosztottak munkahelyi moráljának szintjét lemérjük.

dilbert

az új mértékegység (dilbert-index) fordítottan arányos a munkamorállal, tehát minél több alkalmazottnak van dilbert képregény az asztalán, annál rosszabb a helyzet munkakedv ügyben.

én személyes rajongója vagyok a dilbert sorozatnak, tavaly volt is asztali naptáram, de idén sajnos nem tudtam szerezni. így kénytelen vagyok beérni a napi rss feed-del, ami ugyanúgy indikálja a munkakedvemet, de nem látható módon. talán jobb is így, mivel egyesek szerint a dilbert képregény egy passzív agresszív módja a munkahelyi panaszkodásnak.

nem is értem, hogy miért…


felmondás: 10 dolog amiért érdemes még ma megtenned

mára már teljesen életszerűtlen a nagyvállalatok századfordulós üzenete, amely az élethosszig tartó karriert hírdeti. ebben az őrületes tempóban változó világban, ahol tényleges forradalom zajlik minden nap olyan cégek mennek a levesbe, mint a sony, general motors, lehman brothers, american airlines vagy a nokia csak hogy néhányat említsek.

a többi nagy cég is folyamatosan kénytelen racionalizálni a működését, hogy továbbra is nyereségesen tudjon működni és ez mindig leépítésekkel jár. nem hiszem, hogy szükséges sokáig érvelnem a mellett, hogy készüljünk fel a bármikori munkahely vagy akár szakma váltásra.

a térbeli mobilitásról most szintén nem is elmélkednék sokat, de míg 50 éve az emberek utaztak átlagban napi 8 km-t, addig mára ez 50 lett és 2050-re lesz vagy 100 km. (hasonló adatokat olvastam valahol, de úgysem tudod megalapozottan cáfolni a számaimat. a lényeg, hogy egyre többet kell utazni a munka miatt.)

készülj fel tehát arra, hogy – remélhetőleg önszántadból –  el fog jönni a napja annak, amikor felállsz a jelenlegi jól megszokott, fincsi, puha, meleg, kényelmes, de valószinűleg beposhadt és zéró motivációt, illetve a fenti okokból egyre kevesebb biztonságot és kiszámíthatóságot nyújtó munkahelyeden.

nekem ez a nap múlt hétfőn volt. Bővebben…

az elvesztegetett évek

az új aranybilincs sorozat keretében eddig már áttekintettük, hogy alkalmazottként hogyan termeljük ki az aktuális fizetésünk tízszeresét, és milyen megalázó kihívásoknak kell eleget tenni, hogy egyáltalán felvegyen minket egy rabszolgatartó.

a mai téma még mindig nem magáról a munkavégzésről, mint tevékenységről szól, hanem arról, hogy hogyan csikarnak ki belőlünk a munkaadók néhány extra évet ingyen és bérmentve annak érdekében, hogy eljussunk a kizsákmányolásunk helyszínére.

a munkehely fizikai megtestesülése

porsche-356-051-3-13

a prosche gyár a 60-as években

az ipari forradalom idején a céheket felváltották a gyárak, hogy a termelékenység a gépek és a szervezett munkafolyamatok segítségével az egekbe szökhessen. ezen keretek közt érthető volt, hogy miért kellet a melósoknak bemenni a munkahelyre minden nap. azóta viszont eltelt vagy 150 év és a világ picit megváltozott. Bővebben…

a feje tetején álló maslow piramis

tuti, hogy már dumáltam erről korábban, de nem találom sehol az archívumban a maslow szükségletek hierarchiáját. mindegy ideteszem megint az ábrát, mert ismét beszélnem kell róla.

maslow_piramis

az van, hogy az elmélet szerint az alapvető szükségletek kielégítése nélkül ugye nem tudunk magasabb szintű belső igényekre odafigyelni. nyilván
Bővebben…