otthonról elköltözni egy másik országba nem könnyű. aki még sosem próbálta, annak a fejében hamis kép élhet erről a témáról. ezt a képet többek közt ez és az ehhez hasonló blogok olvasgatása alakítja ki.
stockholmba költözésem előtt és után is sok svédországban élő magyar blogját olvastam (jobbra lent a blogrollban néhány ajánlat), hogy nekem is legyen valami elképzelésem arról, milyen is itt az éjlet.
aztán persze nagy lendülettel magam is dokumentálni kezdtem a tapasztalataimat a saját, a család, a barátok és a számomra ismeretlen olvasók kedvéért.
a kezdetektől fogva nem fogalmaztam meg világos célkitűzéseket a blog írásával kapcsolatban. csak annyit vártam, hogy majd évek múltán legyen egy napló, amit érdekes lesz visszaolvasni, hogy felidézzem milyen benyomásaim voltak. a másik szándékom az volt, hogy legyen egy olyan blog a stockholmi életről, amilyet szívesen olvastam volna, amikor kijöttem.
ehhez képest majd’ 200 bejegyzés után ki kell jelentenem, hogy leginkább a lelkemben játszódó folyamatok feldolgozásában segített az írás. persze a közérdekű információkal szolgáló bejegyzések olyan praktikus témákat dolgoztak föl, amik megismerése számomra létszükséglet volt a környezettel való ismerkedés korai szakaszában.
nos a kezdeti évek után egyre kevesebb ilyen rácsodálozás várható, miközben tudom, hogy a legtöbb embert nem érdekel egy idegen ember lelki világa túlságosan – főleg nem egy svédországgal foglalkozó tematikus blogon.
de nekem most egy olyan időszak kezdődött az életemben, amikor az új környezettel való ismerkedés és a kognitív disszonanciával vívott küzdelem után végre van lehetőségem befelé fordulni.
egyébként elég beszédes már a blog címe is (bezzeg a svédek!) amit jóval a kiköltözés előtt választottam, hiszen tudtam, hogy nagy döntés született, ami megváltoztatja végérvényesen a családom és jómagam életét. amikor egy szeretett várost és az abban élő családot, barátokat készülsz elhagyni, akkor komoly kihívás megtalálni a harmóniát és a viszonylagos előnyöket az új, választott környezetben. én már a címadással próbáltam elejét venni a kételkedésemnek a döntés helyességét illetően – bár amolyan provokatívan viccesnek szántam a “bezzeg” felütést.
azonban minden vicc félig igaz, mint tudjuk. ráadásul szerencsére ez egyfajta önmagát beteljesítő jóslatnak látszik, mert most úgy érzem, sikerült megvalósítani azokat az egzisztánciális szempontból fontos dolgokat, amiket szerettem volna, hogy egy szebb jövőbe tekinthessünk.
megérkeztem.
eltartott egy ideig, de gondolom a dolgok már csak így működnek. most viszont elérkezettnek látom az időt arra, hogy a magyarországról hozott terheimet letegyem. nincs többé létjogosultságuk. legalábbis addig, amíg nem ott élek megint.
nem szeretném többé hasonlítgatni az itteni tapasztalataimat a rozsdásodó otthoniakhoz. nem akarok többet a hazájára panaszkodó kelet-európai arc lenni. sajnos összeszorul a szívem, amikor az otthon zajló folyamatokra gondolok, de nem tudom megváltani a szüleim és a barátaim szenvedését. csak a magamét.
ahhoz, hogy itt legyek viszont mellőznöm kell a kedvenc tilos rádiós műsoraim hallgatását, nulla közelére kell redukálnom a hazai sajtótermékek fogyasztását és bele kell vetnem magam az itteni életbe, a közvetlen környezetemet érintő kérdésekbe.
továbbá nagyon lehúz a kommentek olvasása például a határátkelőn, ahol rendszeresen beajánlják egy-egy írásomat.
itt-ott
tegnap egy bennszülött barátunkkal ebédeltünk, s elkezdett kérdezgetni magyarországról. azt vettem észre, hogy fizikai rosszullét környékezett meg egy idő után, ahogy egyre inkább belelovaltam magam a politikai- és üzleti kultúra, illetve az egészségügy és az oktatás tematikába.
már otthon éreztem az utolsó években, hogy fogy el körülöttem a levegő, hogy a buborék amiben élünk módszeresen zsugorodik mielőtt végleg kipukkadna. nagyon intenzív volt az a félelmem, hogy magyarország megöl – szó szerint.
erre majdnem két év elteltével, amikor beszélek az otthoni élményeimről fizikailag is érzem, ahogyan a régi félelem letaglóz. nem azért mentem keresztül rengeteg nehézségen, hogy magammal vigyem a terhet életem végéig.
kedves naplóm! ezennel megígérem, hogy ott leszek szellemben és lélekben, ahol testben is. még akkor is , ha ennek az az ára, hogy most egy kicsit elhanyagollak majd…
bezzeg a svédek! 