kognitív disszonancia és a megérkezés

otthonról elköltözni egy másik országba nem könnyű. aki még sosem próbálta, annak a fejében hamis kép élhet erről a témáról. ezt a képet többek közt ez és az ehhez hasonló blogok olvasgatása alakítja ki.

stockholmba költözésem előtt és után is sok svédországban élő magyar blogját olvastam (jobbra lent a blogrollban néhány ajánlat), hogy nekem is legyen valami elképzelésem arról, milyen is itt az éjlet.

aztán persze nagy lendülettel magam is dokumentálni kezdtem a tapasztalataimat a saját, a család, a barátok és a számomra ismeretlen olvasók kedvéért.

a kezdetektől fogva nem fogalmaztam meg világos célkitűzéseket a blog írásával kapcsolatban. csak annyit vártam, hogy majd évek múltán legyen egy napló, amit érdekes lesz visszaolvasni, hogy felidézzem milyen benyomásaim voltak. a másik szándékom az volt, hogy legyen egy olyan blog a stockholmi életről, amilyet szívesen olvastam volna, amikor kijöttem.

ehhez képest majd’ 200 bejegyzés után ki kell jelentenem, hogy leginkább a lelkemben játszódó folyamatok feldolgozásában segített az írás. persze a közérdekű információkal szolgáló bejegyzések olyan praktikus témákat dolgoztak föl, amik megismerése számomra létszükséglet volt a környezettel való ismerkedés korai szakaszában.

nos a kezdeti évek után egyre kevesebb ilyen rácsodálozás várható, miközben tudom, hogy a legtöbb embert nem érdekel egy idegen ember lelki világa túlságosan – főleg nem egy svédországgal foglalkozó tematikus blogon.

de nekem most egy olyan időszak kezdődött az életemben, amikor az új környezettel való ismerkedés és a kognitív disszonanciával vívott küzdelem után végre van lehetőségem befelé fordulni.

egyébként elég beszédes már a blog címe is (bezzeg a svédek!) amit jóval a kiköltözés előtt választottam, hiszen tudtam, hogy nagy döntés született, ami megváltoztatja végérvényesen a családom és jómagam életét. amikor egy szeretett várost és az abban élő családot, barátokat készülsz elhagyni, akkor komoly kihívás megtalálni a harmóniát és a viszonylagos előnyöket az új, választott környezetben. én már a címadással próbáltam elejét venni a kételkedésemnek a döntés helyességét illetően – bár amolyan provokatívan viccesnek szántam a “bezzeg” felütést.

azonban minden vicc félig igaz, mint tudjuk. ráadásul szerencsére ez egyfajta önmagát beteljesítő jóslatnak látszik, mert most úgy érzem, sikerült megvalósítani azokat az egzisztánciális szempontból fontos dolgokat, amiket szerettem volna, hogy egy szebb jövőbe tekinthessünk.

megérkeztem.

eltartott egy ideig, de gondolom a dolgok már csak így működnek. most viszont elérkezettnek látom az időt arra, hogy a magyarországról hozott terheimet letegyem. nincs többé létjogosultságuk. legalábbis addig, amíg nem ott élek megint.

nem szeretném többé hasonlítgatni az itteni tapasztalataimat a rozsdásodó otthoniakhoz. nem akarok többet a hazájára panaszkodó kelet-európai arc lenni. sajnos összeszorul a szívem, amikor az otthon zajló folyamatokra gondolok, de nem tudom megváltani a szüleim és a barátaim szenvedését. csak a magamét.

ahhoz, hogy itt legyek viszont mellőznöm kell a kedvenc tilos rádiós műsoraim hallgatását, nulla közelére kell redukálnom a hazai sajtótermékek fogyasztását és bele kell vetnem magam az itteni életbe, a közvetlen környezetemet érintő kérdésekbe.

továbbá nagyon lehúz a kommentek olvasása például a határátkelőn, ahol rendszeresen beajánlják egy-egy írásomat.

itt-ott

tegnap egy bennszülött barátunkkal ebédeltünk, s elkezdett kérdezgetni magyarországról. azt vettem észre, hogy fizikai rosszullét környékezett meg egy idő után, ahogy egyre inkább belelovaltam magam a politikai- és üzleti  kultúra, illetve az egészségügy és az oktatás tematikába.

már otthon éreztem az utolsó években, hogy fogy el körülöttem a levegő, hogy a buborék amiben élünk módszeresen zsugorodik mielőtt végleg kipukkadna. nagyon intenzív volt az a félelmem, hogy magyarország megöl – szó szerint.

erre majdnem két év elteltével, amikor beszélek az otthoni élményeimről fizikailag is érzem, ahogyan a régi félelem letaglóz. nem azért mentem keresztül rengeteg nehézségen, hogy magammal vigyem a terhet életem végéig.

kedves naplóm! ezennel megígérem, hogy ott leszek szellemben és lélekben, ahol testben is. még akkor is , ha ennek az az ára, hogy most egy kicsit elhanyagollak majd…

Reklámok

21 gondolat “kognitív disszonancia és a megérkezés” bejegyzéshez

  1. Riszpekt es megertes!
    *egy blogger aki hasonlo cipoben nem mindig tudja eldonteni hogy van e mirol meselnie ot ev racsodalkozas utan*

  2. hehehe! vagy írok, vagy élek 🙂
    volt pár szakasza az életemnek, amikor muszáj volt blogolnom. akkor úgy volt jó. de nem vágytam rá, hogy ismerősök olvassák a gondolataimat. amint felmerült, az olvasók között van, aki tudja, ki vagyok, menekültem. volt, hogy 1 cikk lett nagyon népszerű, ezért azt meghagytam, a többit eltüntettem.
    no, a lényeg, hogy nekem hiányozni fogsz 🙂 ha belefutsz valami nagyon érdekesbe, azért írd meg! 🙂 a svéd rendszámpótlásról szóló cikked alapmű itthon 😀
    ha valahol befelé fordulósan, svédország mentesen fogsz blogolni, megtisztelnél, ha így ismeretlenül is veled tarthatnék virtuálisan 🙂
    üdv! Boci

  3. Egyik szemem sír, a másik meg nevet…
    Minden áldott nap vártam, hátha felkerül megint valami érdekfeszítő a “bezzeg a svédek!”-re; örömmel olvastam az írásaid, tetszettek a storyk, jó a stílusod, és egyébként is baromira érdekel, hogy miként élsz, mik foglalkoztatnak… Az, hogy ez a jövőben megszűnik, nem tölt el kitörő örömmel, hiszen egy igazán autentikus hírforrással kevesebb!
    A másik oldalról viszont kifejezetten boldoggá tesz, hogy ezek szerint egyre jobban kezdesz beilleszkedni, már nem tekinted magad teljesen bevándorlónak és a pszichédnek sincs annyira szüksége már arra, hogy kiírj magadból dolgokat!
    Hajrá, csak így tovább, bandi(republic)!

  4. Az első cikk amit olvastam tőled a gugli által kidobva talált https://bezzegasvedek.wordpress.com/2012/09/16/vizitdij-orvosi-ugyelet-sved-egeszsegugy-elso-benyomas/ volt. Dokinak tanulok így leginkább ez érdekelt jobban. Aztán már nem volt megállás és elkezdtem a többit is elolvasni remélvén hogy minél jobban megismerhetem az ottani életet. Igazán megismerni persze csak élőben lehet (amit már nagyon várok) de ez a blog jó kis lelki felkészülést adott számomra. Végezetül kergeboci szavaival élve, ha valahol befelé fordulósan, svédország mentesen blogolnál, én is szívesen elolvasnám 🙂

  5. Egy hozzászólástól eltekintve mindeddig néma olvasód voltam. Nagyon sajnálom, hogy befejezed a blogírást, de megértem a törekvésedet; végleg elszakadni csak így lehet. A lét elviselhetetlen könnyűsége volt a csúcspontja a blogodnak, nagyon plasztikusan megfogalmaztad azt a kettősséget és a rossz taktikai döntések halmazát, amitől ez az ország szenved. Sajnos ez így is marad, amíg a tévedéseinkkel és téveszméinkkel nem nézünk szembe és nem számolunk le… Köszönöm az inspiráló bejegyzéseket és sok sikert kívánok!

  6. Ó, nekem is hiányozni fogsz, ha nagyon csöndben leszel, de azért hátha felkerül majd egy-egy tematikus válogatás a recycling room-ból, itt-ott megtalált magyar cuccokról (lásd Sjöstad komp könyvtára), vagy egy rohadt heringes fesztről.

    Viccet félretéve, örülök, hogy végre nagy levegőt tudtál venni, és kiengedni a gőzt. Az pedig, hogy már magadba tudsz nézni, és elmerülni, csak jelent valamit. Bezzeg, a svédek, ők még ezt is megtehetik! 🙂 :*

  7. Megnéztem a dátumot a bejegyzéseden, nagyjából egy időben jutottunk hasonló elhatározásra – már, ami az otthonról hozott terhek cipelését/nem cipelését illeti. (Nekem a blogolás életforma, azt nem áll szándékomban abbahagyni. 🙂 ) Emlékszem, nem sokkal azelőtt, hogy megismerkedtem a férjemmel, ezt írtam a naplómban: “Ki kell jutnom innen!” Hasonló érzés lehetett, mint amit Te említesz… Én az elején vagyok mindennek, alig pár hónapja landoltam Finnországban. Még nem érkeztem meg, de remélem, eljön majd a nap, amikor meg fogok.
    A Határátkelőről szédültem ide, nem ismerem a blogod, de remélem, nem most fogod abbahagyni. Kár lenne… 🙂

    • köszi, sok szerencsét.

      itt stockholmban azt tapasztalom, hogy a finnek sokkal jobb fejek a svédeknél, s lélekben közelebb állnak hozzám.

      remélem neked is jó tapasztalatod lesz! a blogod linkjét betehetnéd ide!

  8. Köszönöm.
    Egyelőre nincsen összehasonlítási alapom, de remélem, lesz majd alkalmam kicsit körülnézni, ismerkedni a többi északi országgal is. Persze, vannak a finneknek fura dolgaik, időnként tényleg olyan bénák tudnak lenni. Pláne, amikor én is nyűgös vagyok. 🙂 De alapvetően sokkal könnyebb volt idáig, mint azt képzeltem. Bírom a finneket, közel áll hozzám a mentalitásuk és a többség kedves és segítőkész. Még nem beszélem a nyelvet és egyelőre nem merészkedtem a sűrűjébe az itteni mindennapoknak, de az ősszel beiskoláznak és egy új korszak kezdődik majd nekem. Kíváncsi vagyok, mit fogok gondolni róluk, ha már érteni fogom, mit beszélnek. 😀 😀
    Ja, a blogom http://www.suomiblog.hu (lánykori nevén Finnország felé félúton 😀 ). Betettelek a linkek közé, remélem, nem gond.

  9. “nem tudom megváltani a szüleim és a barátaim szenvedését. csak a magamét.”
    Vajon miért van az, hogy mi, akik itthon szenvedünk a sajátmagunk élte világtól, rögtön más emberré tudunk válni egy olyan hangulatú környezetben, amire vágyunk?
    Miért nem tudjuk itthon megvalósítani? Márpedig nem tudjuk, pedig sokan vágyunk rá.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s