a lét elviselhetetlen könnyűsége, avagy mit nem tudtunk megtanulni a szüleinktől magyarországon?

a közhelybajnokság dobogós helyezettje az a kielentés, hogy a magyarok kommunikációs csatornája  a panaszkodás.

lássuk be, hogy szülőhazánk történelme és a benne élő emberek erre adott évszázados reakciói azért szépen megalapozzák ezt.

ha csak az általam nagyjából felfogható időszakot nézem, akkor látom a nagymamámat szőkére festett hajjal és hamis osztrák papírokkal bújkálni a zsidóüldözés alatt, a nagyapámat hazasétálni a koncentrációs táborból, a felvidékről újpestre költözni kényszerült anyai dédszülőket, akiknek a boltját a háború után államosították.

akkoriban a szétbombázott város romjai között bolyongó nagyszüleimnek a napi élelem beszerzése és a szó fiziológiai értelmében vett túlélés volt az egyetlen életcélja.

aztán ezek az emberek az előre menekülés taktikáját választva, és a ratkó-korszak nyomásának engedve a szűkös 50-es években gyermekeket nemzettek egy olyan világba, ahol a szabdságvágy kinyilvánítására szovjet megszállás és kivégzések volt a válasz.

ezek a gyerekek a szüleim generációja, akiknek a coca cola a nyugat ópiuma volt, és egy farmer beszerzése emberfeletti erőfeszítést jelentett, majd a késő-kádárizmus puhuló diktatúrájában a relatív jólétben totál elkényelmesedtek, mint az állatkert fogságában született és felnőtt egyedek. ők sajnos a vadonban már valószínűleg életképtelenek lennének.

persze a gondozók és a rendszer folyamatos kihívások elé állította – és a mai napig állítja – őket. itt nem csupán az anyagi értelemben vett boldogulás nehézségeire gondolok, hanem az establishment minden olyan elemére, ami nem kiszolgálni kívánja az őt alkotó és tápláló állampolgárokat, hanem inkább korlátozza, szívatja azokat.

magyarországon szerintem egyáltalán nem azt jelenti a boldogulás, hogy a boldogságot keressük, próbáljuk megvalósítani önmagunkat, hanem azt az igyekezetet, hogy ne haljunk bele idejekorán a körülményekbe. hogy éljünk túl. csak ússzuk meg! valahogy csak kibekkeljük még ezt a 4 évet is! hiszen már annyi mindent túléltünk. annyi mindennek tudtunk ellenálni. annyi szabadságharcot sikerült elvesztenünk.

amíg valahogy be tudjuk fizetni a csekkeket, és még megvan a gyűlölt állás, addig kapaszkodunk a székünkbe. lapítunk meg kussolunk, amikor valami igazságtalanság történik. nem állunk ki sem magunkért, főleg nem másokért. aztán a kocsmában elpanaszoljuk a világ fájdalmát és igazságtalanságát, jól berúgunk, betépünk, sírva vígadunk, hogy másnap folytatni tudjuk a túlélést – letompított érzékekekkel, mert úgy nem fáj annyira.

ha nem bírod elviselni ezt, és szeretnéd lerázni magadról az őseid béklyóit, akkor könnyen arra a következtetésre juthatsz, hogy ez inkább fog menni “nyugaton”, egy jóléti társadalomban, mert otthon csak beledöglesz te is, mint annyian mások előtted (az élőhalottak is ide számítanak).

én már gyerekkoromtól kezdve érdeklődve figyeltem, hogy tényleg jobb-e az élet máshol, és ha igen, akkor miért?

az elmúlt lassan 2 évben stockholmban közelről szemlélem a kérdést. itt úgy építettünk föl egy új életet, hogy a pesti 37 év termése belefért 5 bőrönbe, amit magunkkal hoztunk a többit itt kellett megteremteni.

most látom csak, hogy nem csupán ruhák voltak azokban a bőröndökben ám, hanem olyan súlyos terhek is, amiket a reptéri mérleg nem képes a számok nyelvére fordítani. magyar családok több generációjának, egy egész nemzetnek a terhei is benne maradtak a pakkban.

általánosnak mondható, hogy eltart pár évig eljutni arra a szintre az új, külföldi életedben, ahol otthon abbahagyad, vagy ahová szerettél volna megérkezni.

amikor már van egy olyan munkád, amit szeretsz és jól fizet, szép helyen laksz, megveszed 3 havi fizetésedből azt az autót, amiről otthon 9 éve csak álmodoztál. a gyereked szuper óvodába jár, ahol a pelus és a helyben főzött friss étel mellé tényleges foglalkozás és törődés társul. elkezdesz félrerakni, ami otthon a 2 jónak számító jövedelem mellett is fantasztikum volt. felépítesz egy biztonsági tartalékot a bankban, ami ad neked fél évnyi megélhetést arra az esetre, ha beütne a ménkű. lesznek új barátaid, akik szintén egy jobb életete keresve kerültek oda, ahová te is. akik változtatni akartak az életükön.

közben a rendszer, amiben élsz arra fókuszál, hogy neked miként lenne a legegyszerűbb. elfelejted lassan az instant gyomorgörcsöt, amit a postaládában talált hivatalos levéltől kaptál mindig. nincsenek többé értelmetlen napi harcaid, amiket meg kell vívnod az életben maradásért.

a tajtékzó tenger lenyugodott kürölötted és a fejed kint van a vízből. te pedig csak pislogsz, hogy akkor most merre ússzál? nincs már ár, ami el akarna sodorni, amivel szemben vagy megalkudva annak hátán úszni kellene. senkit nem érdekel, mit teszel, amíg nem sérted meg a liberális(abb), emberközpontú(bb) rendszer normáit.

csak te vagy és a szabad akaratod. a nagybetűs önmegvalósítás az egyetlen feladat, ami foglalkoztat most már.

de kérdem én, hogy milyen mintákat tanultunk ezen a téren? milyen készségekkel vérteztek fel minket az őseink ez ügyben? mit hoztunk magunkkal otthonról?!

én már egy ideje nézegetem a leltárat a belső eszköztáramról, de semmilyen használati utasítást nem találok arra nézve, hogy hogyan is boldoguljak egy akadályoktól nagyjából mentes pályán.

most egy olyan környezetben kell újra kitalálni magamat, amilyenben mindig is szerettem volna lenni, de sosem tudtam igazán konkrétan, hogy milyen is az. én vagyok a rezervátumból kiengedett állat, aki csak áll és forgatja a fejét a nagy szabdságban.

kíváncsian figyelem magamat, hogy vissza fogok-e vágyakozni a fogság kellemesen langyos közegébe, ahol mindenki megértően bólogat a panaszaimat hallva vagy sikerül-e megvalósítani a gyerekkori álmomaimat és önmagam lehető legjobb verzióját?

izgalmas időszak kezdődik mindenesetre.

(a fotókat a fortepantól kölcsönöztem)

Advertisements

19 gondolat “a lét elviselhetetlen könnyűsége, avagy mit nem tudtunk megtanulni a szüleinktől magyarországon?” bejegyzéshez

  1. Ez az a bejegyzésed, ami – nem csupán a személyes érintettség okán – talán a legjobban megfogott… A lehető legőszintébben kívánom, hogy legyél boldog, sikeres és valósítsd meg Önmagad!

  2. Ez (ha nem is a legjobb) de az egyik legjobb posztod lett. Remekül megfogalmaztad az érzéseid, egy új világ (otthon) kontra a régi otthon között.
    Sok sikert, és boldogságot kívánok a továbbiakban!

  3. Visszajelzés: akkor nem helló! | bezzeg a svédek!

  4. Bandi, ez nagyon tetszett, meg is könnyeztem (tényleg, nem gúnyból), elég hasonlóan gondoljuk-érezzük ezt az egészet.

  5. ugyanezt érzem egy másik nyugati országban… szabadságot, lehetőségeket, nincsenek sem külső, sem belső visszahúzó erők, felszabadultságot!

  6. Köszönöm Neked ezt a bejegyzést, a szívemből beszéltél! A párommal pont ezt a nyugalmat keressük, a tehermentes életet, a görcsök helyetti emberi (és nem rabszolga) létet. Ezért teszünk meg mindent, hogy kijussunk Svédországba és nagyon örülünk, hogy rátaláltunk erre a blogra! Kapunk egy kis lelki támogatást és úgy érezzük van miért kűzdenünk! Sok sikert kívánok a bloghoz és a kinti élethez!

  7. Visszajelzés: kognitív disszonancia és a megérkezés | bezzeg a svédek!

  8. Megértem, amit leírtál. Kérdésedre válasz: szerintem a viselkedés nem genetikus, hanem szocializáció eredménye. Azaz ezt látjuk a szüleinktől és a minket körülvevőktől és alkalmazkodunk a körülményekhez. Liberálisabb országokban a túlélés formája, hogy önmegvalósítasz, itthon pedig állítólag a besimulás, a szürkeség. Azért írom, hogy állítólag, mert a saját példám mutatja, hogy itthon is juthatsz előre, ha vállalod magad. Nem mondom, hogy könnyű, de megcsinálható. Nothing is easy but who wants nothing? 🙂
    Én optimista vagyok. Már látok apróságokat, amelyek azt mutatják, hogy nagyon lassan, nagyon finoman, itthon is kezd változni a hozzáállás. Pl tegnap voltunk Bp első és eleddig egyetlen valódi haléttermében, andrássy út. Fantasztikus volt! Friss alapanyag, ínycsiklandozó ételek, kiváló kiszolgálás, minden, ami egy valóban kiváló étteremhez kell. Egy igazi olasz vendéglőre emlékeztetett.
    Dugig volt, nem csak külföldiekkel, sőt.
    Igen, vannak itthon, egyelőre rengetegen, az általunk csak rántotthús-lebújoknak nevezett éttermek. És vannak olyan helyek is, mint ahol tegnap voltunk. Lassan, nagyon lassan, alig észrevehetően, és egyelőre csak Budapesten, de kezd változni valami a hozzáállásban. Szerintem 🙂

    • Igaz. De ebben az ütemben ez többszáz év, mire legalább a többséget ez hathatja át. És ami a legfontosabb: itt ez nem a”rendszer” támogatásával, hanem annak ELLENÉRE, búvópatakként, majdhogynem “illegalitásban” zajlik. Alapvető különbségek.

  9. Azon szoktam gondolkozni néha, hogy vajon ezek a finnek itt tudják-e, hogy milyen iszonyú szerencsések, amiért nem kell azon görcsölniük, hogy miből fizetik a szaunát és mert van idejük arra, hogy legyen hobbijuk és a legtöbbjüknek minden esélye megvan rá, hogy az legyen, ami csak lenni szeretne. Néha azon csodálkozom, hogy vajon hogy-hogy vannak itt is boldogtalan emberek? Alkeszok? Drogosok? Semmi bajuk hiszen. 😀
    Amúgy meg már régóta azt gondolom, hogy boldognak lenni talán sokkal nehezebb, mint boldogtalannak. Mindenesetre tanulni kell ezt is, és nem mindenki alkalmas rá. 🙂

  10. Oriasi! Nagyon-nagyon koszonom hogy megfogalmaztad. Itt tartok en is most, ezen jar az agyam egesz nap. ujpesti Csaba

  11. Bandirepublic, szivembol szoltal. Pontosan ezek miatt palyaztam meg cegen belul egy svedorszagi poziciot, de en nem mentem annyira eszakra, csak Skåne-ig jottunk csaladostol a tutiba 🙂

  12. na igen. de mit csináljon az, aki ugyan szívesen összepakolna 5 bőröndöt és menne, mert igazából elege van abból, amit itt lát, és, ami még hátra van, azt már szeretné nyugodtan eltölteni – ergo, elmúlt 60 éves – csak hát, arra már nincsen elég ideje, hogy új egzisztenciát teremtsen, mert hát miből, hiszen svédországban – de máshol se nagyon – a nyugdíja azért van, hogy abból megélj, és nem vállalnak/adnak munkát nyugdíjasoknak (vagy tévedek?)

  13. “Eszter szerint” : csak egy apró megjegyzés: nem csak Budapesten van pozitív változás… érezhető a vidéki nagyvárosokban és érezhető a falvak egy részében is. Komoly jelek vannak, hogy a borászat, a növénytermesztés, az állattartás (ez még csak kicsit, de) elindult! Vannak “hívők”, akik hisznek abban, hogy itthon is boldogulni lehet. Mert vannak jelek. Svédország gyönyörű, az élet könnyebb sokkal, mint itthon. DE: Svédország nem a hazánk és a klíma, a svéd emberek… a magyar paradicsom illata, a nyári kánikula, a Balaton “filing”-je….Budapest hangulata…. Svédországból sűrűn hazalátogató barátainktól idéztem… (jönnek haza hamarosan, ha elérik a nyugdíj-korhatárt…, “…odakinn nincs haza… van jólét és van minden…, de Magyarország itt van…”) Bocs, de ez is egy vélemény…, számomra nagyon megható és szép.

  14. Visszajelzés: Boldogulás magyar és svéd módra - StartHírek.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s