fasiszták, gazdasági bevándorók és persze már megint a magyarok, akik a gyerekem mentális tisztaságát veszélyeztetik svédországban

a nagyon hosszú címzett lista után már elég lenne csak annyit írnom indulatból, hogy: “mind húzzatok el az életemből!”

ez viszont pont ugyanolyan hozzáállás lenne, mint az amelyik kiakasztott engem a minap. mivel nem szeretnék zsigeri szinten kezelni fontos társadalmi problémákat ezért kifejtem egy picit bővebben, hogy mi bánt.

törént ugyanis, hogy a gyermekem ovijában egy új helyettesítő pedagógus(?) jött, a gyesen lévő ovóbácsi által az univerzumba ütött tátongó űr betöltse végett. az első napján sikeresen be is mutatkozott nekem amikor délután mentem a leányomért.

éppen az udvaron játszottak a kicsik a homokózóban, nagyüzemi körülmények közt készültek a sütik, fagyik és más finomságok. le is guggoltam, hogy megkóstoljam őket, s ahogy bekapcsolódtam a játékukba éreztem, hogy tőlem pont kellemetlen távolságban megállt egy feltehetően ott dolgozó nő, akit még korábban sosem láttam. gondoltam biztosan nem ismer, és nem tudja, hogy én vagyok a gyerekem apja, s a tüntető jelenlétével akarja védelmezni a gyermekeket az általa szatírnak vélt őszülő fasztól (ez volnék én).

mivel már jól ismerem a svéd konfrontációt mindenképpen elkerülő hozzááláást ezért úgy voltam vele, hogy én nem reagálok, s ezzel kiprovokálom, hogy ő kezdeményezzen, ha bármit is akar.

erre azonban nem került sor, mert a kissé távolabb álló ovónéni – közel-keleti második generációs bevándorló -, akivel jóban vagyunk nem bírta elviselni a furcsa helyzetet és megszólított, hogy képzeljem el, a mellettem álló új nő MAGYAR!

hirtelen nem tudtam igazán örülni az informácinak a korábban kifejtett okok miatt, de persze felálltam, kezet ráztunk s elkezdtünk beszélgetni.

nem tudom, te mennyire utálod az első 5 témát ami rendszerint feljön két külföldön élő magyar találkozásakor, de én nagyon. mindegy, small talk, meg örült, hogy a lányommal tudott napközben magyarul beszélni, próbáltam a legszimpatikusabb arcomat mutatni.

mióta laknak itt (6 éve), hány gyereke van, mit dolgozik a férje (üveges – majdnem bedobtam a poént, hogy akkor az ő gyerekeire nem lehet rászólni, amikor a tv elé állnak), akarunk-e visszaköltözni magyarországra, hol laknak. már csak a konkrét fizetés felőli érdeklődés maradt ki viszont az nem, hogy megemlítse, már nagyon utálnak a külvárosban lakni és szeretnének elköltözni a sok büdös bevándorló miatt. nincs egy darab fehér ember a környékükön(!).

aztán innen a kedélyes csevegésünket át is kötötte a magyarországi tarthatatlan helyzetre, ahol az ún. “menekültek”, akik szerinte inkább csőcselék(ek) micsoda felfordulást okoznak. emiatt nem szívesen költözne vissza, meg persze itt svédben’ sokkal jobbak a fizetések is.

keleti refugee

itt már inkább elharaptam a nyelvem és csak hümmögtem, de pár nap inkubálás után szeretném a jegyzőkönyvben rögzíteni a véleményem:

ha valaki/bárki faji alapon kíván megítélni egyes embereket vagy emberek csoportját, akkor én biztosan nem leszek képes még egy picit sem egyetérteni vele.

továbbá minden kedves svédországba gazdasági bevándorolni kívánó honfitársamat szeretném arról tájékoztatni, hogy ez egy hagyományosan baloldali-liberális ország, ahol a helyi jobbik (sd)  sajnálatos előretörése ellenére sem fogja jól érezni magát jobbos nacionalistakánt.

viszont a jelek szerint erre a célre egyre jobban megfelel magyarország:(

Reklámok

43 gondolat “fasiszták, gazdasági bevándorók és persze már megint a magyarok, akik a gyerekem mentális tisztaságát veszélyeztetik svédországban” bejegyzéshez

  1. A menekültek segítése nem lehet kérdéses. Valahogy az otthoni helyzet rendezésében kellene segíteni még. Akár katonailag is. Gyakorlatilag magukra hagytuk a szíreket a kialakult helyzetben (Szíriában). Félek, hogy mi a jéghegy csúcsát látjuk a helyzetnek.

  2. Egy ilyen ember ovono lehet Svedorszagban? Szerintem sem fogja magat itt jol erezni sokaig! Sokat gondolkodtam rajta es nem tudok rajonni, hogy mi a baj a Kelet-Europai emberek tobbsegevel. A fent emlitett jelenseggel sajnos en is sokat talalkozom mar. A kedvencem az, amikor valaki kijon takaritani vagy betonozni valami masodunokatestver fiokcegehez, jobb esetben az angolt mar tori, aztan ahogy megkapja a sved szemelyi szamat (mert ugye akkor o mar a rendszer szerves resze!!!), hirtelenjeben akkorara no az arca, hogy igazolvanykepet is csak repulorol lehet rola kesziteni. A helyi viszonyokat egy honap elteltevel mar jobban ismeri mint maga a miniszterelnok. Utanna meg csak a negerezes, az arabozas, persze a svedek is mind hulyek. Termeszetesen a rendszer is egy szar, mert nem lehet annyit ugyeskedni mint odahaza. A hozza hasonlo friss migransoktol pedig o varja el a leghangosabban az integralodast, amikor az o mentalitasa fenyevekre van a helyi atlagfelfogastol. Eleinte azt hittem, hogy az ember idovel ezt majd itt kinovi de azt kell mondanom, hogy ez a falyta gondolkodasmod meg az 56-os generacioban es a 80-as erdelyiek kozott is sajnos szep szamban megtalalhato. Erted, eppen azokban, akik maguk is (vagy a szuleik) pontosan ugyan abban a cipoben jartak mint manapsag a szerencsetlen szirek, irakiak, afganok, libiaiak jarnak. Nekik az magatol ertetodo, hogy 56-ban 176 ezer magyart fogadott be Nyugat-Europa es Amerika, ugy, hogy az ideiglenes ausztriai menekulttaborokbol a fogado orszagok sajat koltsegeiken buszoztattak magukhoz magyarok tomegeit. Az rendben volt. Sot…Szent Istvan nepenek az egyenesen jart! Ha viszont egy arab szeretne ugyan ezt, akkor ott mar acsi van…sot, dogoljon meg a mocskos arabja! Hiaba na, az onreflekcio sajnos sosem tartozott az erossegeink koze. Tisztelet az egyre kevesebb kivetelnek!

  3. “nem tudom, te mennyire utálod az első 5 témát ami rendszerint feljön két külföldön élő magyar találkozásakor, de én nagyon”

    ez az egyik ok (a sokbol), hogy mikor valaki megkerdezi tolem, hogy “Where are you from?”, akkor ravagom hogy “Sweden”.

    (az angol akcentusombol nem lehet kikovetkeztetni, h magyar vagyok.)

    Ennek az erdekes resze hogy ezt a dinamikat nehez megmagyarazni mas orszagbol jovoknek.

  4. Akkor legyen egy ellenvélemény is: nekem bizony nem nagyon teccik ez a nagy bevándorlóbefogadás, főleg azért, mert sajnos akiket befogadnak ezek a naiv svédek, azok szeretnek visszaélni a rendszerrel, nem nagyon akarnak beilleszkedni, kis saját őshazát akarnak kialakítani sok esetben.Igen, a közel keletiekre gondolok.A legtöbb erőszakos bűncselekmény őhozzájuk fűződik, a Korán szerint kb minden szőke nő egy kurva és így is kezelik őket…Érdekes, hogy a magyarok, vagy a lengyelek, csehek, spanyolok itteni képviselői nem akarnak így viselkedni, azok dolgoznak, beilleszkednek; egyáltalában véve meg tudnak maradni a s*ggükön.Szóval én bizony egy kicsit tartok a jövőtől, nekem is lányom van és jó eséllyel kísérgetni kell majd felnőtt koráig mindenhová.Sajnálom, de én nem örülök ennek a nagy multikultinak, a muszlimok valahogy nem valók Európába.
    És picit zavar az is, hogy lassan úgy érzem magam az ország sok szegletében, mintha valahol Teheránban vagy Bagdadban sétálnék.Ami persze nem lenne baj, ha oda akartam volna költözni, de nem oda akartam…
    Egyébként jól érezzük magunkat az országban, igyexünk beilleszkedni mindenféle szinten és jó lenne ha nem kéne továbbköltözni a nemzetközi helyzet fokozódása miatt. 😦

    A tényleges, valóságos menekülteken persze lehet és kell is segíteni, de valahogy egy kicsit másképpen kellene, mint jelenleg…
    Lehet mínuszolni…

    • Egyetertek Gege hozzaszolasaival. biztosan nem 1 honapja tartozkodik Svedorszagban (ellentetben azokkal akik ekezik beirasat) es biztosan van valami oka, tapasztalata hogy ezeket irta. Csak az aki itt el az tudja milyen problemak vannak a bevandorlassal meg sokaknal a beilleszkedessel, a legtöbb europainal ez nem gond (lengyelek, csehek, magyarok, stb. nem is veszed eszre hogy honnan jöttek) de az europan kivulieknel mar sok gond van (Södertälje, Rinkeby, Tensta, Alby, Göteborg, Malmö, stb. es a többi 50 köruli NO GO zona ahol nem az europaiak keseritik meg a lakosok eletet, tuzoltok es mentök csak rendöri kiserettel tudnak bemenni mert kis es nagy gengszterek uraljak a terepet, nos Gege erre utal bejegyzeseben.

      himgyu, Te jo helyen lakhatsz ha ezt nem veszed eszre pedig meg az ujsagok meg a hiradasok is foglalkoznak hasonlokkal…

      bandirepublic:
      ez egy hagyományosan baloldali-liberális ország, ahol a helyi jobbik (sd) sajnálatos előretörése ellenére sem fogja jól érezni magát jobbos nacionalistakánt.”

      Ezt a mondatot at kellene fogalmaznod mert nagyon nagyon ledegradaloan hangzik. Apropo, vajon mi az oka hogy a SD elöretör ? Talan el kellene az embereknek gondolkodni ezen es nem megkerdöjelezni a tenyeket, de amig az orszagnak ilyen !?&%#”?%&^*” miniszterelnöke van addig az SD tabora naprol napra nö, maradjon csak Löfven es mondjon meg csinaljon meg jo par marhasagot es akkor meg jobban felhozza az SD szavazotabort…

  5. Ami még kimaradt: mivel ezek a népek, akik ilyen nagy számban jönnek befelé Svédországba, erősen úgy gondolkodnak, hogy azé az ország, aki teleszüli, meg a szűk család az 40 fő, akit kihoz magával;így simán elképzelhető, hogy a belátható jövőben többségi népességgé válnak, és átveszik a hatalmat.
    Valamint nemrég olvastam, hogy nem csak az éves bevándorlásmennyiség dönt csúcsokat, hanem a kivándorlás is Svédországból.Meg hogy Malmöben helyenként már a rendőrség sem mer kimenni helyszínelni, hanem inkább a katonaságot küldik…El lehet gondolkodni a dolgokon, hogy mi miért történik…

  6. Gege, a prototipusa vagy annak az embernek akit a fenti bejegyzesemben leirtam. Remelem magadra ismersz a sorok kozott. Ha megsem, akkor kerlek vasarolj egy jo eros filctollat es a furdoszobai tukorre ird ra szep, nagy, nyomtatott betukkel, hogy ‘BEVANDORLO’. Csak a mihez tartas vegett es, hogy minden reggel mar a fogmosas kozben eszedbe jusson, hogy honnet jottel es, hogy mit gondolnak rolad ezek a naiv svedek, akik voltak olyan szivesek befogadni teged es a csaladod!

    Tovabba legy olyan kedves es ha mar annyira “igyexel beilleszkedni mindenféle szinten” itt Svedhonban, akkor vedd a faradtsagot es ismerkedj helyiekkel. Pl. a torok boltossal, a nigeriai vizvezetekszerelovel vagy az iraki buszsoforrel es kerdezd meg toluk batran, hogy miert kezelik a szoke noket kurvakent (A buszsofort lehetoleg ne vezetes kozben kerdezd meg.) – Apropo, ha az ide vonatkozo passzust elkuldod nekem a Koranbol, eskuszom, hogy azonnal atswishelek neked 500 koronat!-

    Ezen felul nem kell orulnod itt ennek a nagy multikultinak de mondjuk akkor alapvetoleg minek vandoroltal ki egy olyan orszagba, ahol a lakossag 17%-a nem itt szuletett. Igen, ez a kivandorlasod elotti adat! Ezek utan pedig meg te vadaskodsz, hogy “nem nagyon akarnak beilleszkedni es kis saját őshazát akarnak kialakítani?” Szerintem ezt pontosan te es az elvtarsaid kepviselik az altalad prezentalt gondolatokkal – ertsd “a svedek naivak”, nem tetszik a rendszeruk, nem tetszik a sok Kozel-Keleti stb. Bevallom ez nekem ugy hangzik, hogy te itt nem igazan akarsz beilleszkedni es kis saját őshazát akarsz kialakítani magadnak, amiben nyugodtan lubickolhadsz az otthonrol hozott kis gondolatmocsaradban.

    Utoljara pedig csak egy jo tanacs. En is sok mindent olvastam mar de amit tapasztalatbol nem ismerek azt nem szoktam kozterileg hirdetni. Kerlek a jovoben te se tedd azt! Tovabbi kellemes tartozkodast kivanok!

    • Himgyu, ha ez megnyugtat, sosem fogom magamat svédnek tekinteni, még ha meglesz az állampolgárságom, akkor sem.Az is csak azért kell, mert igyekszem beilleszkedni.Illetve egyéb okokból, ami most nem tartozik ide.
      Azonkívül, kérlek ne mondd meg nekem, hogy kivel ismerkedjek és kiel ne, majd azt én eldöntöm.
      A harmadik meg a Korános dolog, első kézből tudom olyan embertől, aki keresztény arabként jött ide ki, és mesélte, hogy a többi, nem keresztény közelkeleti, ha nem is mind, de hogyan értelmezi a Koránt.Szintén első kézből tudom, egy a svéd rendőrségnél dolgozó ismerőstől, hogy micsoda mutatók vannak a fiatalkorúak közt szexuális zaklatások terén.Hogy mekkora nagy számban vezetnek a közelkeleti bevándorló fiúk a bennszülött lányok elleni erőszakos megnyilvánulásokban.Nem az a baj, ha valaki bevándorló valahol, hanem az, ha nem tud és nem is akar semmilyen szinten beilleszkedni és még rá is tesz a lapáttal.Ennyi.

      • Isten ments, hogy egy szamomra ismeretlen emberre ismeretsegeket tukmaljak ra. Az alapgondolatom mindossze annyi volt, hogy ertelmisegi…nem jo,
        ertelmes…ez sem jo,
        legyen igy…szemlelodo latasmodban elni igyekvo ember addig ne alkosson kiforrt velemenyt egy temaban es foleg ne emberi csoportokrol, amig nem vette a faradtsagot arra, hogy korultekintoen (nem csak a Kuruc infon es tarsoldalain) utanna nezzen egy adott temanak vagy akar elbeszelgessen az erintettekkel. A birosagok is ugy mukodnek, hogy korbe jarjak az ugyet, megismerkednek mind a ket fel allaspontjaval, aztan levonjak a kovetkeztetest. Azt hiszem ez igy korrekt. Tudod, en sem hiszem, hogy a svedorszagi bevandorlasi rendszernek ne lennenek hianyossagai. En is itt elek, olvasok ujsagot, beszelgetek emberekkel (meg muszlimokkal is…az anyjat!), a munkahelyemen is vagy 6-7 nepcsoport kepviselteti magat, a judo csapatomban megtobb es vak sem vagyok. A problema az altalanositasban rejlik, ami ugy latom neked is az erosseged. Mindenki ugyan arra a 200 hulyere mutogat Rinkeby-ben de mellettuk a tobb SZAZEZER dolgozo, adot fizeto, gyerekeit iskolaba jarato, jatekszabalyok szerint elo muszlimrol soha sem esik egy kurva szo sem. Soha! Ez olyan, mint ha minden meccsre kijaro magyar focirajongot csipobol lenaciznek, holott csak az a 200 ultra nem bir magaval. Ertem en, aki a leghangosabb azt halljuk meg elosszor. Ilyen a hang fizikaja de ez a szabaly sajnos ratok is vonatkozik! Akik negyed hirekbol meritett feligazsagok lattan mar orditjatok a tutit a szocialis mediakon, hergelitek egymast es masokat. En eltem a Kozel-Keleten! Svedorszagban az egyik legjobb baratom pakisztani, a masik torok. Az egyik kutato fejeleszto az Ericsonnal a masik pedig kozepvezeto egy import-export cegnel. Meg az Uppsalai Egyetemrol ismerem mindkettojuket es a mai napig osszejarunk sorozni. Mert kepzeld el, hogy isznak alkoholt! Mohamedan letukre! Skandallum! Ezert mertem neked ajanlani, hogy esetleg kikene neha dugni a burokbol a fejecsket es ismerkedni emberekkel, nem csak kurva anyazni meg arra a 200 baromra mutogatni egyfolytaban…mert az a legegyszerubb, ahhoz aztan tenyleg nem kell esz.

      • Apropo, a kereszteny arab hittudos haverodnak is ugyan azt tudom csak mondani mint amit neked mondtam a multkor. Ha kozze teszi itt azt a Koran reszletet ami szerint minden szoke no kurva, termeszetesen neki is jar az 500 korona!

      • re:himgyu szerint: Szeptember 7, 2015 17:07

        Az illető nagyon nem a haverom, de valahogy mégis inkább neki hiszek, mert ő ott született, az az anyanyelve, ami; és ő olvasta a Koránt az eredeti nyelven is.Veled szemben, aki jó eséllyel nem is tudsz közel keleti nyelveket (én sem, de én nem trollkodok ezzel vissza…), vagy ha ismersz is, hétszentség, hogy nem anyanyelvi szinten.Az meg ne haragudj, de önmagában is röhejes, hogy ha európai nyelven írott hivatkozást kérsz.Természetesen ilyesmit eszük ágában sincsenek lefordítani, ennyi eszük nekik is van.És mondom, több forrásból is hallottam ezt, hajlamos vagyok elhinni, hisz miért hazudnának?Mi érdekük lenne?Miért győzködnének minket, európaiakat erről?
        Ha meg olvasni és értelmezni is tudnál, akkor látnád, hogy sehol nem írtam olyat, hogy mindegyik közelkeleti ilyen lenne, csak azt, hogy van köztük nagyon sok.Valahogy kötve hiszem, hogy ugyanaz a 200 hülye okozná a problémákat mindig és mindenhol.
        Kérlek tiszteld a véleményemet és én is tisztelem a tiédet.Ha nem szimpatikus az enyém, egyszerűen csak ne szólj hozzá és kész.
        De ez a “neked esek ácskapoccsal” stílus valahogy eddig idegen volt itt, és nem vall európai kultúremberre.

      • Gege, legutobbi bejegyzesed ota gondolkodom azon, hogy erdemes meg ervekkel eloallnom vagy egyaltalan reagalnom azokra a dolgokra amiket itt osszehordasz es szerinted meg tiszteletben is kene tartanom. Nem erdemes! Ettol eltekintve meg mindig kivanok szamodra es csaladod szamara kellemes svedorszagi tartozkodast! Bevallom, ezt elsosorban gyermeked (gyermekeid?) miatt teszem, akinek toled elteroen mar abban a szerencseben lesz resze, hogy egy multikulturalis kornyezetben felnove lesz lehetosege megtapasztalnia egy modern, progressziv es liberalis vilagot, ahol jobb esetben kulonbozo kulturakbol es vallasi kozossegekbol szarmazo iskolatarsai, baratai, szerelmei stb. lesznek es ezert a zsigeri altalanositast valamint a homfobiat nem, hogy csak el fogja itelni de remelhetoleg le is fogja sajnalni. A pedagogiaban azt hiszem ezt a jelenseget hivjak “intergeneracios mobilitasnak”.

        u.i.: https://hu.wikipedia.org/wiki/Simon_Róbert

        Egy nem europai kulturember utolso bejegyzese.

    • Bocs, bevándorló és bevándorló között különbség van.

      A hollandok p.l. meg is különböztetik a westerse allochtoon-n ( nyugati bevándorló = def. L. itt http://www.cbs.nl/nl-NL/menu/methoden/begrippen/default.htm?ConceptID=1057 ) és a niet westerse allochtoon-t, ami az iszlamiták kódolt neve.

      És mindezt nyilván is tartják a népességnyilvántartásban. Ejnye, ezek a hollandok 😉

      Nem tudom, mi van Svédországban, de NL-ben maga a miniszterelnök [Balkenende] mondta, hogy nem kellene hagyni, hogy az iszlám normákat esetleg alkotmányos szintre emeljék, még akkor sem, ha esetleg az iszlamiták többségbe kerülnének.

      Olvasd csak el Gustaw Bessems “En dat in Nederland” könyvét, amelyben muszlimokkal készít interjút Hollandiában, 2001 után. Hát, vannak benne ijesztö dolgok.

  7. Ez a bejegyzés nagyon jót tett a lelki egyensúlyomnak a mai nap, köszönet érte! Napok óta menthetetlenül ömlik a vélemény, fröcsögés, tanács minden forrásból. Nyilván nekem is megvan a sajátom, amit eddig többségében megtartottam magamnak.

    A mai nap fordulópontja az volt, amikor gyerekkori ismerősök, volt osztálytársak és munkatársak, akik valamelyik európai ország számukra felkínált lehetőségeivel próbálnak élni (remélhetőleg nem visszaélni), elkezdenek masszívan menekültellenes, esetenként emberellenes bejegyzéseket osztogatni, vagy a az ilyen jellegű véleményüket hangoztatni. Többségük globális mércével mérve a nagy jólétből ment el a még jobb lehetőségekben bízva. Ezek után milyen alapon tagadja meg még a lehetőségét is annak, hogy más emberek is megkapják ezt az esélyt.

    A határán voltam annak, hogy rákérdezzek a megosztások komolyságára, de egy ilyenbe, ha belekezdesz, akkor nehezen tudod megállni, hogy ne folytasd. Illetve a nyilvános véleményét, amúgy sem hajlandó nyilvánosan megváltoztatni az emberek többsége, szóval kár elkezdeni időt és energiát érvelésre, vagy elgondolkoztatásra szánni egy nyilvános fórumon. Ezért rákerestem a külföldön élő emberek által vezetett írásokra, vigaszt remélve, hogy a többség által reklámozott hozzáállás mellett minőségében és tartalmában találok olyat, ami képes ellenpólust formálni. 5 perc után találtam meg a blogot és ez volt a harmadik bejegyzés, amit elolvastam. Nem fogok értelmetlen szócsatába belemenni ezután, mert az írás ilyen formában feloldotta a bennem fokozódó konfliktusokat, haragot és értetlenséget.

    Elfogadható életszínvonalon kiegyensúlyozott kapcsolatban és tartalmas hétköznapok között élek, de ha valamiért elköltöznék máshova, akkor az gondolkodásmód lenne, amit már külföldön is sikeresen képviselnek honfitársaink. Nem tudom, hogy mennyire “svéd mentalitás” ez a dolog. Szerintem egy élhető és emberi mentalitás.

  8. “továbbá minden kedves svédországba gazdasági bevándorolni kívánó honfitársamat szeretném arról tájékoztatni, hogy ez egy hagyományosan baloldali-liberális ország, ahol a helyi jobbik (sd) sajnálatos előretörése ellenére sem fogja jól érezni magát jobbos nacionalistakánt.”

    Na ezért fogok oda gazdasági bevándorolni. 🙂

  9. Egyébként sajnos nem csak a magyaroknak nem megy, mert akármelyik európai országot igazán érdekelné az egész helyzet, akkor ott toporognának a keletinél meg a szerb határon önmaguk vállon veregetése helyett…inkompetens kormányunknak is ez lenne az érdeke, mert egyedül úgysem fog tudni megvédeni semmilyen határt. Tiszta óvoda

    • Ez az interjú nagyon jó és tárgyilagos leírása azoknak az eltagadhatalanul valós problémáknak, amik a svéd bevándorlási politika következményei. Nem elég csak a szívünket kinyitni (“öppna våra hjärtan”) hanem az iskoláinkat, lakó- és munkahelyeinket is ki kellene. Ez pedig nem nagyon megyeget… még a svédeknek sem.

    • Svédek menekültpolitikája az ő dolguk, a magyar menekültpolitika a magyaroké. Egyikről sincs véleményem. Embereket látok a menekültek között, a rendőrök között, a blogon, …
      Ha valaki nem akar segíteni attól még ember, akkor is ha olyan véleményt fogalmaz meg, amivel nem értek egyet.
      Véleményeket olvastam, nem fröcsögést.

  10. Finoman megjegyeznem azert, hogy nekem vannak ellentapasztalataim a nagyon “liberalis es befogado” nyugat-europai orszagokkal kapcsolatban. Nyugat-Europanak SZÜKSEGE van a külföldröl erkezö munkavallalokra, nelkülük mar reg összeomlott volna a hires nyugat-europai szocialis halo, az egeszsegügy vagy a nyugdijrendszer. Az, hogy ez az “öslakosoknak” tetszik vagy sem mas kerdes. Ausztriai tapasztalataim vannak, itt gyakorlatilag az oktoberi becsi valasztasok prognozisai szerint kb 35 %-on all a helyi Jobbik, azaz az FPÖ. Eleg magas szam, ha azt nezzük, hogy a varos fele külföldi (feltetelezem, hogy nem ök szavaznak a bevandorlo-ellenes partra). Svedorszagban ha jol tudom, mar az elsö helyen all az SD. Ezek eleg egyertelmü jelei annak, hogy a helyi lakossagnak elegük van a bevandorlokbol.
    Tegnap erdekes cikket olvastam a liberalis derstandard.at-n a sved bevandorlasi politikarol, illetve annak reszleges csödjeröl. Svedorszagban – a rengeteg beleölt penz ellenere – meg mindig atlagosan 7 (!!) evbe telik, mig egy menekült elöször munkaba all. A kriminalstatisztikak eleg meredekek a föleg bevandorlok lakta nagyvarosi kerületekben, Csak Malmöben az ev eleje ota 30 robbanoszerekkel elkövetett büncselekmenyt regisztraltak. Migracios kutatok szerint Svedorszag egyertelmüen tulvallalta magat, ennyi elterö kulturalis közegböl erkezö menekültet nem lehet integralni. Nemetorszagban/Ausztriaban (is) paralell tarsadalmak alakultak ki, masodik generacios muzulman, afrikai, stb. bevandorlok nönek fel ugy, hogy alig beszelik a befogado orszag nyelvet. Ezek a paralell tarsadalmak altalaban területileg is megjelölhetöek (gettosodas), elrettentö kriminalstatisztikakkal, sok helyütt 80-90 %-os külföldi diakaranyokkal az altalanos iskolakban.

    Termesztetesen egy szoval sem mondtam, hogy ezeknek a problemaknak a megoldasa lehet a populista partok megvalasztasa, hiszen ök sem nyujtanak valaszt ezekre a kerdesekre, csak a problemat tematizaljak. Masfelelöl a bevandorlas romantizalasa sem vezet semmire, mert problemak igenis vannak, es ezt mindenki latja, aki nem csukott szemmel jar.

    A külföldi munkavallalok pedig nem kapnak menekültstatuszt, igy alanyi jogon jaro juttatasokat (lakas, eü. ellatas, stb.) is csak bizonyos szamu munkaevert cserebe. A bökezü nyugat-europai szocialis ellatasokbol elö magyarok pedig mindenütt vannak, sajnos ök a leghangosabbak a “szinesbörüzesben” meg a “muzulmanozasban”
    (az ekezetekert elnezest)

    • köszönöm ezt. nagyon korrekt komment, eddig ezzel tudok a leginkább egyetérteni. a helyzet rendkívül összetett és szükség van folyamatos párbeszédre, illetve hatékony megoldásra.

      a faji alapú frázisok puffogtatása viszont nem segít, sőt.

  11. Én is egyetértek az elöttem szólóval (cast-rock). Több, mint 30 éve élek Svédországban és figyelem a történéseket.

    Néhány pontosítás: az SD nem a legnagyobb párt, hanem a legutóbbi – ugyan nem statisztikailag biztos, a Metro újság által végzett – közvéleménykutatás eredménye szerint az LO-tagok között van az elsö helyen (LO: a svéd szakszervezetek szövetsége).

    Mivel Svédországban nagyon nehéz – ha egyáltalában lehet – hozzáférni olyan bünözési statisztikákhoz, amelyek az elítélt elkövetö etnicitását is tartalmazzák, igazából nem lehet pontosan tudni, hogy mekkora a bevándorlók – vagy azok leszármazottai – által elkövetett büncselekmények részaránya. A hivatalos statisztikák szerint az élet elleni bünözés Svédországban csökken.

    Történt azonban néhány eset, amit a svéd újságok is megirtak: egy régebbi ilyen eset volt Fadime Sahindal kurd nemzetiségü fiatal lánynak az édesapja által történt meggyilkolása Uppsalában, mivel Fadime “szégyent hozott a család becsületére”. Részletesen lásd pl Wikipédia (angolul)
    https://en.wikipedia.org/wiki/Honor_killing_of_Fadime_Sahindal

    Nemrégen történt, hogy a västerås-i IKEA-ban egy szomáliai menekült találomra leszúrt – és megölt – két éppen ott tartózkodó svéd vásárlót és utána magát is megszúrta (életben maradt). Tettének oka – saját bevallása szerint – az volt, hogy a hatóságok nem adták meg neki a svédországi menekült státuszt, és a dublini egyezmény értelmében vissza akarták toloncolni Olaszországba (!).

    A göteborgi és más nyugat-svédországi (lövöldözések, több gyilkosság az elmúlt hónapokban) és a malmöi kézigránátos robbantgatások kapcsán sem mondják sohasem ki, hogy bevándorlók az elkövetök, habár ezt persze mindenki sejti.

    Talán jobb lenne tiszta vizet önteni a pohárba… amíg ez nem történik meg, az SD csak erösödni fog. Az SD megoldása egyébként a problémára: be kellene látni, hogy van felsö határa az ország befogadóképességének és egy kis idöre behúzni a féket. Rengeteg munkanélküli bevándorló van az országban – ha a munkaeröpiacnak szüksége van utánpótlásra, tessék, már van honnan meríteni. Közben pedig még jobban kellene segíteni a azokat az országokat, ahonnan jönnének, vagy az azokkal szomszédos országokban már meglévö táborokat. Ezzel nagyon sokan egyetértenek, nyilván azok közül is, akik egyébként nem szavaznának az SD-re.

    bandirepublic: egy korábbi hozzászólásodban írtad, hogy Svédország egy balliberális ország. Nyilván Te is tudod, hogy ez így nem teljesen igaz – ugyan jelenleg baloldali kormány van hatalmon, de kisebbségben vannak a parlamentben, ami sok gondot is okoz nekik. 🙂

      • “hagyományosan ballib” .. pont ez az, ami most változóban van! hiába az elmúlt fél – vagy több is – évszázad! és ennek az egyik oka pont a bevándorlás. Vége annak a kornak, amikor a szociáldemokraták egyedül voltak képesek kormányozni az országot.. Tage Erlander… meg elödei.

  12. bandirepublic: elolvastam az általad javasolt
    http://raerunk.blogrepublik.eu/2015/09/02/szex-zsidok-integracio/
    blogot is.

    Az elsö részben (szex) nagyon bátran általánosít – Svédországban az ilyesmit illik kutatási eredményekkel alátámasztani, különben csak egy vélemény marad a sok közül, mégha olyan érdekes is.

    A második rész (zsidók, integráció) se hivatkozik publikált tényekre, de azért egy passzusával nagyon egyetértek:

    “Persze, (….) nem volt kiterjedt szociális rendszer és nem lehetett bejelentkezni rögtön olyan segélyre, amely évekig eltartotta a családot. Azonnal menni kellett, dolgozni kellett, érintkezni kellett.”

    Talán innen kellene kezdeni a probléma megoldásának közelítését ma is?

  13. Jó napot!
    Ezt tegnap olvastam, és meglepett. Hátha más is foglalkozik vele. Sem pozitív, sem negatív véleményt nem formálok, mert egyre tanácstalanabb vagyok.
    Esetleg javasolnám újabb vitatémának.

  14. Sziasztok!

    Régóta olvasom bandirepublic blogját és az ő blogjához hasonlókat, főként tájékozódás céljából. Először is leszögezem, hogy Magyarországon élek, soha nem is éltem máshol, de ahogy egyre több honfitársam én is is sokat gondolok a jövőre, amelyben egyre inkább kis hazánk elhagyásának képe kristályosodik ki. Én mindig is baloldalinak tartottam magam, sok témában osztom a liberálisok gondolkodását, de főként inkább baloldali. DE és most jön az a bizonyos de… rögtön kitérek rá.
    Magyarországon jelenleg a ‘menekült-bevándorló-migráns’ kérdés foglalkoztatja az embereket, nem véletlenül. Mivel ezen a blogon főként Svédországban élő magyarok cserélnek eszmét, én elmondanám, hogy hogyan látják sokan Magyarországon (család, baráti kör, munkatársak, sokan a tágabb környezetemből) a menekültkérdést. És itt visszakanyarodom a DE részhez. Azt kell, hogy mondjam nagyon sok dologban egyetértek Orbán Viktorral, ami azért is megdöbbentő számomra, mert én az elmúlt 15 évben (amióta szavazati jogom van), soha nem szavaztam jobboldali pártra, a gondolkodásuk fényévekre van az enyémtől. Amit Orbánék művelnek az országban/országgal az vérlázító. Abban azonban igazat adok neki, hogy Magyarországot ne vegyék egy kalap alá Svédországgal, Németországgal, Franciaországgal stb. Magyarország nem egy jóléti állam (amire bizonyíték, hogy oly sokan elmentek Svédországba akár a jobb élet reményében), akik azonban itt maradtunk Magyarországon (most teljesen mindegy milyen okból), küszködünk, szenvedünk, összeszorított foggal, mert hisszük, hogy ha mindenki elmegy innen, akkor egy idő után (nyilván sok idő után), de ne lesz majd ilyen ország, hogy Magyarország. Tehát nem lenézendő, aki itthon marad és próbál valami jobbat kihozni ebből a jelenlegi helyzetből. Mondom én ezt úgy, hogy én is azon gondolkozom, hogy elmegyek és máshol próbálok ‘szerencsét’. Visszatérve a gondolatmenetemre, szerintem aki kiment külföldre ne nézze le azokat az embereket, akik itthon maradtak és véleményt mernek alkotni saját környezetükről. Menekült kérdés. Vajon milyen menekültek azok, akik elmennek egy idegen országba és úgy döntenek, hogy annak minden törvényét és szabályát teljességgel semmibe veszik, mert ők menekülnek. Nem akarnak együtt működni, nem akarnak ujjlenyomatot adni, mert ők Németországba, Svédországba stb. akarnak menni. Kérem szépen, azért álljon meg a menet! Sok magyar is akarna menni mindenhova máshova, csak el innen Magyarországról, DE EZ NEM ÍGY MŰKÖDIK! Az, hogy valaki a zöldhatáron átszökik és megy amerre lát?! Hát ez lehet, hogy ott náluk működött, ahonnan jönnek, de a 21. században (értsd. EU), azért nem így megy. Azáltal, hogy a menekülteknek mindent megengedünk (menjen amerre lát), a saját honfitársainkat köpjük szembe. Az a magyar ember, aki egy borsodi faluban él, neveli 2 gyerekét (nem 3 felesége van és 10 gyereke) és egy albérletben vagy egy széteső parasztházban él, az nem érdemli meg azt az esélyt, amit ezek a menekültek? Csak azért mert nem lőnek rá, attól az ő élete kevesebbet ér? Magyarországon készült egy felmérés nemrég, hogy 10-ből 4 gyereknek nincs esélye a normális átlagos életre, mert olyan mélyszegénységben él. A kint élő magyar honfitársaink ezekért a gyerekekért nem aggódnak? M.o. lakosságának 30-40% csak álmodozik, akár csak egy átlagon aluli színvonalú életért. Ez az egyik. Másik. Ha M.o. befogadni mondjuk 10.000 menekültet, majd azoknak családegyesítés címén jönne még a családja, ami még minimum 60.000, akkor kérdem én ki tartaná el ezt a 70.000 embert? A magyar adófizetők?! Ezek az emberek nem beszélnek magyarul, szerintem még angolul alapfokon sem beszél a 80%-uk. Hogy integrálja be őket a magyar társadalom, amikor itt is óriási a munkanélküliség, a közoktatás, az egészségügy romokban, a vidéki mezőgazdasággal nem tudnak mit kezdeni (az Orbán kormány már szétlopta azt is). Hogy nyomnák le a magyar adófizetők torkán azt, hogy nekik további ezreket kell eltartani hosszú évekig, amikor a magyar szegényekkel sem tőrődik senki? Pl. már csak 3 hónapra lehet munkanélküli segélyt kapni. Édesanyám 59 éves, 3 éve munkanélküli, semmilyen ellátást nem kap és még 5 éve van a nyugdíjig, pedig van 39 év szolgálati ideje. Ez persze nem egyenlő a jogosultsági idővel, tehát nem vonatkozik rá a kedvezményes nyugdíjjogosultság. Mivel munkanélküli, semmilyen (!!!) egészségügyi ellátásra nem jogosult a magyar államtól. Itt van egy átlag magyar aki ledolgozott 39 évet, szült 3 gyereket és a magyar államtól semmilyen ellátásra nem jogosult. Vagy a diákok, akik ha nem jó családba születnek, esélyük nincs továbbtanulni vagy akinek éveket kell várnia egy műtétre, mert olyan várólisták vannak. De kb. 20 oldalas felsorolást tudnék írni. Én magam egy bankban dolgozom napi 12-13 órát, elég szar fizetésért (nem viccelek, magyar átlag alatt), a túlórát nem fizetik, jutalom nincs. Mellette levelezőn egyetemre járok, amit én fizetek magamnak, mert az állam semmiben nem támogat, hiába érettségiztem 4,2-es átlaggal. Szóval Magyarországon nagyon sok embernek kell küzdeni, nagyok sok mindenért. Én még mondhatni középosztálybeli vagyok, de nagyon sok ismerősöm, rokonom él tényleg európaihoz nem méltó életszínvonalon. Őket miért nem akarja senki támogatni? Velük miért nem szolidáris senki? Persze most mindenki azt mondja, hogy mert nekik nem kell menekülni. Ezen az alapon egész Afrikát átintegrálhatnánk Európába, mert ott ezrével hallnak éhen az emberek és élnek olyan alacsony életszínvonalon, ami a szíriaiaknak elképzelhetetlen (főleg, akik most Magyarországra jönnek, az öltözékükből stb. látszik,hogy nem egy afrikai életszínvonalon élnek). Tehát ha már szolidarítunk, akkor miért nem a legnyomorultabbakkal? Mert nekik még annyi pénzük sincs, hogy eljussanak Európáig?
    Szerintem bocsánatos bűn a magyar állampolgároknak, hogy nem akarják finanszírozni több száz ember életszínvonalának emelését. És itt tegyünk is rögtön különbséget a “gazdasági bevándorló” és a menekült között. Magyarországnak (értsd. adófizetőknek) egyszerűen nincs pénze arra, hogy több százezer ingyenélőt eltartson és arra költsön forint milliárdokat, hogy közel-keleti gazdasági bevándorlókat beintegráljon az országba. Könyörgöm! A cigányokat nem tudjuk 100 éve beintegrálni. Inkább az ő felzárkóztatásukra költsünk 60 milliárdot! Visszatérve a muszlimokra. Nekem – sajnos – személyes tapasztalataim is vannak, konkrétan személyesen ismerek ezen országokból érkezett embereket. Sem a kultúránkat, sem a törvényeinket nem tisztelik, nem akarnak ők beilleszkedni. Konkrétan szerintük minden nő alsóbbrendű teremtmény, a melegek egyenesen nem is emberek, hanem valami korcsok, akiket ki kell írtani. Nem szeretnénk ebbe az irányba visszamenni, a kőkorszakba vagy még messzebb. Igen, nagyon sajnáljuk ezeket az embereket, akik háború ellen menekülnek. Emberségesen kell bánni velük, biztosítani számukra az alapvető jogaikat, de ahogy a genfi egyezmény is mondja, nekik nem csak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak! Jelenleg ők a kötelezettségeiknek abszolút nem akarnak eleget tenni. Ők ahogy mondják is a jólétben akarnak élni. Németországban meghúzták a vonaton a vészféket és a 450-ből 170-en leugrottak a vonatról, mert ők ott sem akarnak regisztrálni, mert ők Svédországba akarnak menni. Hogy fognak ezek az emberek beintegrálódni akárhová is? Ez egyszerűen nonszensz. A kerítés egyértelműen nem a megoldás, de az eszköz, hogy rábírjuk ezeket az embereket, arra, hogy betartsák a jogi normákat, hogy szabályszerűen lépjenek be Magyarország és az EU (schengeni övezet) területére. Elfogadhatatlan, hogy mindenen átgázolnak, szőlőföldektől elkezdve, gyümölcsösökön át tarolnak és taposnak le mindent majd az autópályákon gyalogolnak, mert neki ez úgy tetszik, megbénítva ezzel a fél országot. És akkor még nem is beszéltünk a terrorveszélyről. Ha százezrével törnek át a zöldhatáron és mindenféle papír és regisztráció nélkül mennek az EU-ban, amerre látnak, akkor kis és hogyan fogja szavatolni az emberek biztonságát?Hosszasan tudnám még folytatni, de csak azt kérem a Svédországban élő honfitársaimtól, hogy ne ítéljék el rögtön a M.o.-on élő magyarokat, csak azért mert máshogy gondolkodnak. Én a messzemenőkig tisztelem mások véleményét és ezt is várom el. “Mi tiszteletben tartjuk a kultúrádat, ha Te is a miénket!”

    • Csak egy lájkot tudtam adni, de ezret kellett volna.Abszolut egyetértek minden szavaddal.Nem látok nagyon esélyt odahaza a javulásra, ha folytatódik ez a tendencia, hogy a fiatal, termelőképes életkorú réteg kiáramlik, akkor nem marad más otthon, mint az idősek, a mélyszegények és az afromagyarok.És erre jön még rá az országra erőltetett kitudja hányezer migráns .(Nem, nem menekülktek ezek már, ha átgyalogoltak 6-8 biztonságos országon, akkor már csak gazdasági bevándorlók.Ezzel még önmagában nincs baj, mi is azok vagyunk; csak hogy ahogy nekünk is piaci alapon kellett megteremteni a fentmaradásunkat, úgy nekik is ez lenne a normális.Nem pedig ingyen szociális lakás, amit még jól meg is kritizálnak, meg segílyke, kaja, stb.)
      És ez így egy önmagát erősítő folyamat sajnos.Szóval részemről maximális respect az otthon maradottaknak.

  15. re: himgyu szerint: október 3, 2015 22:37

    Rendben, neked is minden jót.Elnézést kérek, ha nagyon elragadtatam magam.

    Viszont találtam egy cikket, ami azért erőst tovább árnyalja ezt az egész “problémát”.Amit elolvasva egy kicsit elgondolkozik az ember.
    Nem tudom, sajnos mi a megoldás, de lehet, hogy már amúgy is elkésett egész Európa… :-((

    http://www.hetek.hu/fokusz/201501/muszlimok_europaja

  16. Ja, és köszönöm a nekem adott, összesítésben +39 lájkot.Ami kábé annyi, mint az összes többi hozzászóló összes lájkja összesítve.(Természetesen nem ezért írtam azt, amiket, sőt, nem is gondoltam volna, hogy lesz akár csak egyetlen pozitív is…)
    Én ebből azt szűröm le, hogy azért, a dolgok mélyére nézve valami kis igazságom talán mégiscsak van…

    • Azért azt most nem mondod komolyan, hogy képes voltál összeszámolgatni a lájkokat csak azért, hogy igazoltnak vélhesd a véleményedet?! Attól, hogy még jónéhányan gondolkodnak hozzád hasonlóan kirekesztő módon, még nem jelenti azt, hogy igazad lenne. Sajnos azt a felületes, általánosító látásmódot, amit te is képviselsz, könnyű magukévá tenni azoknak, aki nem annyira szeretnek sok energiát fektetni abba, hogy tényleg a dolgok mögé lássanak. Sokkal könnyebb lózungokat ismételgetni, és másokat hibáztatni, ellenségképet alkotni, bűnbakképzésbe menekülni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s