ahol a nap délen kel föl: őrületes izland

mi a jó abban, hogy az ember stockholmban él és dolgozik? például az, hogy mivel az üzleti élet jelentős mértékben a skandináv (a mindenben kaukktojás finnek miatt a korrekt megnevezés inkább az “északi”) országok köré szerveződik, könnyen előfordul, hogy olyan helyre keveredik az ember fia/lánya, ahová magyarországról nem feltétlenül utazna.

fölismereded az összes zászlót?

sajnos a magyar bérszínvonal ismeretében elég nyilvánvaló, hogy miért nem terveztem skandináv utazásokat anno budapestről. egyértelmű, hogy azt a kis szabadságot inkább egy nem méregdrága, ellenben pl. a földközi-tenger partján fekvő helyszínen töltöttük inkább.

pedig milyen szívesen megnézném többek közt koppenhágát, oslót, a norvég fjordokat, lappföldet vagy mind az ezer finn tavat! a vágyaim netovábbja pedig egyértelműen izland és reykjavik volt már évek óta. hogy miért csak múltidőben? mert volt szerencsém egy rövid hetet ott tölteni a cégem jóvoltából úgy, hogy a programok nagy része inkább a kényeztetésről és a felfedezésről szólt a néhány kamu szeminárium közé bújtatva.

északi zászló porn a kedvencem grönlandim nélkül

eme átkötés remélem már elegendő mentség ahhoz, hogy az izlandi benyomásaimról írjak a stockholmi/svédországi blogomon.

szóval már hónapokkal az indulás előtt elkezdtem hangolni magam izlandra, és elmerültem az internetek sűrűjében. magyarországon sokáig volt beszédtéma a kis szigetország tekintettel a kísértetiesen hasonló ingatlan- és devizahitel lufi kipukkanására.

a legtöbb helyen a másod/harmadkézből származó téves információkra alalpozva olyan markáns vélemények alakultak ki, hogy izlandnak milyen jót tett a válság. nos a hír sajnos nem igaz. ha igazán szakértői elemzésre vagy kíváncsi, akkor olvasd el a kiszámoló blog hiánypótló írását, a legkorrektebb amivel találkoztam eddig.

ha nem izgatnak annyira a tények, akkor csak hidd el nekem, hogy elég durván odavágta őket a válság, és már ötödik éve nyögik azt. beszélgettem erről több helyi erővel is és egyik sem volt túlságosan boldog a téma kapcsán. kezdetben például a devizahitelek törlésztőrészlete 2,5-szeresére nőtt csak hogy egy ismerős és húsbavágó nüanszot említsek.

közvetlenül a gazadasági összeomlás miatt 25 000 izlandi emigrált, ami a magyar állítólagos félmillióhoz képest kevésnek tűnik, viszont izland teljes lakossága 320 000 fő, tehát ez egy laza 8%-os arány, ami azért relatíve szemmel látható.

ottlétem során minél többet tanultam az országról, annál több közös vonást véltem felfedezni a magyarsággal. például az első letelepedő 874-ben érkezett a magyarországnyi méretű távoli szigetre. a kereszténységet az ezredfordulón erőltették magukra önkéntesen majd 1262-1918 közt főleg norvég, később dán fennhatóság alá tartoztak, de a független köztársaságot csak 1944-ben kiálltották ki. ez a maroknyi embercsoport képes volt 1200 éven keresztül megőrizni anyanyelvét, ami ugyan valamelyest hasonlít a többi skandináv nyelvre, de sokkal távolabb áll azoktól, mint bármely más két tetszőleges régiós nyelv.

érdekesség, hogy annyira akkurátusan vezették a családi kötelékeket a kezdetektől fogva, hogy egészen az alapítóig bárki visszavezetheti a családfáját. az adatbázist egy állami projekt keretében digitalizálták, és egy mobil app segítségével akár már az elős randin meggyőződhetsz arról, hogy nem az unokatestvéreddel akarsz-e ágyba bújni. ez számomra olyan súlyos téma, hogy egy külön bejegyzést érdemel.

a válság hatására ott is előtérbe kerültek az unortodox megoldások. például a bíróság elkaszálta a bankokat a devizahitelek miatt, és nagyrészt rájuk verték a balhét, bár akkoriban már leginkább egy halottat rugdostak a bankrendszer személyében.

polgármester úr a hivatala előtt

azért a nagy nehézségek közepete sem felejtekeztek meg a humorról a sziget lakosságának 70%-át kitevő reykjavikiak (agglomerációval együtt). 2010-ben “best” viccpárt alapítóját főpolgármesternek választották (kb. mint nálunk a 2farkú kutya párt). jón gnarr korábban punk bandában basszgitározott majd népszerű humorista lett nagyon nagy arcnak tűnik. a kedvencem, amikor az izlandi filmfesztiválon ben kenobinak öltözve jelent meg. legmélyebb tiszteletem.

gay pride a főpolgármesterrel

filmfesztiválon

szóval 5 napot töltöttem ott, és nagyon sűrű volt a program, de azért ennyi idő pont elég volt arra, hogy legyen valamilyen benyomásom a helyről.

az első pillanattól kezdve az a kérdés motoszkált a fejemben, hogy ugyan mit keresnek itt egyáltalán emberek. miért akarna valaki ott élni a zord időjárást és természet kihívásait folyamatosan elviselve?

a golf-áramlatnak köszönhetően enyhe +5 C fok körül volt a hőmérséklet január közepén, míg stockholmban -10 volt, viszont 40-50 km/h-ás jeges szél próbált meg az összes létező testnyílásomon a csontomig hatolni. a napfelkelte hivatalosan 10:45-kor van, de a jelenség nevét adó égitestet nem feltétlenül látja meg az ember. nekem volt szerencsém egyszer meglátni a napot egy vulkán mögül kikandikálni úgy déli 1/2 12 magasságában. délután 1/2 5-től pedig újra tök sötét volt, ami azért meghatározza a hangulati viszonyokat. nyáron pedig hetekig világos van, néha órákig egyenesen mozog éjjel a nap a horizonton.

lámpás salátagyár (délelőtt 1/2 11-kor)

a sziget az észak-amerikai és az eurázsiai tektonikus lemezek találkozásánál jött létre vulkánkitöréseknek köszönhetően, ezért maga a táj és a fauna is eléggé kopár. a földrengések szinte mindennaposak. az egyetlen őshonos fa az inkább egy tökig érő bokor.

az ezzel kapcsolatos izlandi vicc így szól:

– mit csinálj, ha elveszel az izlandi erdőben?

– állj föl!

azért a szokatlan táj tényleg lenyűgöző tud lenni, de ha egészen őszinte akarok lenni, akkor egy sivatag vagy az alpok random része semmivel sem marad el izland mögött, csak egyszerűen más.

My magic Iceland | Timelapse from MY WORLD MY MAGIC on Vimeo.

a város pedig először óriási csalódás volt, mert csak a külsőbb kerületekben, az újonan épített részeken járkáltam az első napokban. folyamatosan kutatta a szemem az interneten korábban látott gyönyörű, hangulatos, színes kis házikókat, de helyette csak ötletszerűen elszórt ronda épületeket láttam. olyan volt az egész, mintha egy ízléstelen vidéki polgármester próbálná ingyenhitelből világvárossá tenni a járását – sikertelenül.

kilátás a hotelből

persze a végén sikerült bejutnom a központba, ami tényleg levett a lábamról. mindenütt hangulatos kávézók, éttermek. rengeteg művészi graffiti, millió szín, érdekes arcok; át akartam ölelni az egészet. az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy pl. a 7. kerületi bulinegyed pesten semmiben sem marad el a világ legnagyobb party központjának titulált reykjaviktól, úgyhogy kihúzhatjuk magunkat nyugodtan, amikor ez a téma jön szóba.

van banán (!)

szerencsére elég sok interakcióm volt bennszülöttekkel, akik rendkívül büszkék az identitásukra, és mindenre ami a szigeten létezik. jól is adják el magukat a turizmusban, a kulcsszó: unique

abban is emlékeztettek a magyarokra, hogy a turizmus egy fő bevételi forrás, és ehhez képest nem igazán hozzák a 100%-ot semmiben. egy kicsit esetlen minden, olyan szegény ember vízből főz, de ennek megvan a maga bája, engem egy percig sem zavart, csak gondoltam megjegyzem. mondjuk a másfél éves skandináv tartózkodásom során itt hallottam először, hogy egy puccosnak mondott étteremben a pincérnő emelt hangol lebassza a vendéget, mert az olyat kért, ami nem volt benne a csomagban. tökre otthon éreztem magam egy percig, de rajtam kívül senki sem mosolygott az eseten.

blue lagoon a lávamező közepén. a széchenyinek jobb a vize

nekem a program csúcspontja az offroadozás volt speciális járművekkel. sokat beszélgettem a söfőrrel, aki főállásban a mercedes haszngépjárművek értékesítési vezetője, és egy monster truck-kal jár napi szinten melózni. természetesen járt már kecskeméten is a merci gyárban.

sok terepjárót importálnak az országba, amit azonnal szétkapnak, hogy megerősített futóművet pakoljanak alá, amivel tényleg bárhol el lehet suhanni. a nagy kerekekben 25 bar nyomás van, de mielőtt mély hóra merészkednének leeresztik 5-8 barra, hogy könnyen felússzon a hótakaróra a gép. nyilván beépített kompresszor is van a kocsin, amivel az aszfaltra érve újra fel tudja fújni a kerekeket. a mi sprinter 318 cdi-nk beérte 22-25 liter gázolajjal, de a nagy amerikai vasak ennél akár 50%-kal is többet kértek.

őrült adatok ezek, mint ahogy az izlandiak is az én szememben. ők megmaradtak igazi vikingeknek, akik a belterjes, elszigetelt vadnyugati életérzésben élik mindennapjaikat és furcsán tekintenek minden idegenre, aki meglátogatja őket az isten háta mögött.

talán azt gondolják, hogy “oké, én itt születtem, de te mégis mi a szent szarért utaztál ilyen messzire!?”

el tudnék még tölteni egy kis időt ott, de nem vagyok benne biztos, hogy önerőből újra odautaznék a jövőben. fantasztikus élmény volt, de a meglátogatandó országok listája iszonyatosan hosszú még úgy is, hogy most egy régi nagy vágyam teljesült.

néhány béna telefonnal készült képet még ideteszek a hangulatfestés és a dokumentáció kedvéért.