ezért bringáznak a svédek

pestről nézve annyira menők a skandinávok, hogy szép ruhában, sportosan, pirospozsgás arccal menő bringákon járják a tiszta, jó levegőjű nagyvárosaikat, ugye? nekem legalábbis mindig ez volt a benyomásom róluk.

stockholmban is rengetegen bicikliznek minden nap a munkába. a jól kialakított kerékpárutakon reggel és délután csúcsforgalom van. a svéd kormány adóvisszatérítéssel támogatja az elektromos rásegítésű bringák vásárlását, virágzik a kétkerekű kultúra, tök jó, hogy már hipszter is lehetsz, ha a megfelelő esztétikával tekersz.

ennek a fenntartható közlekedési módnak további előnye, hogy ha minden nap kétszer 25 percet cangázol akkor már a sportolást is kihózhatod a teendőid listájáról.

közben látom, hogy budapesten megy az ideológiai harc. a vesztes kormányoldal próbál mindenhol beleszállni a bringásokba (lásd a hírhedt interjút a főpolgármesterrel vagy a critical mass szervezőjével) és sajnos a magyar főváros teljesen gépkocsifüggő. számomra elképesztő, hogy a helyi lakosok kvázi ingyen parkolhatnak az utcákon, anno a nagykörűton a lámpákat úgy állították át, hogy a zöldhullám az autóknak kedvezzen a 4-6-os helyett. a légszennyezés lassan új-delhiével vetekszik, tarthatatlan a helyzet.

itt levonhatnám a következtetést, hogy bezzeg a svédek mennnyivel okosabbak és menőbbek, de most inkább árnyalom a képet picit.

stockholmban a városvezetés hosszú évek óta durván szorítja ki az autózást a városból. van brutális dugódíj, ami folyamatosan emelkedik és egyre hosszabb periódusban kell fizetni (ezen már korábban kiakadtam). a parkolási díjakat több, mint a másfélszeresére emelték amióta itt lakunk (az elmúlt nyolc év…), szisztematikusan csökkentik a parkolóhelyek számát. a régi gépkocsikat kitiltják a belvárosból, minden fronton megy a harc. sokszor elgondolkodtam már, hogy egyáltalán kell-e nekünk autó? én, aki szerintem függő vagyok. egyrészt imádom az autókat, másrészt azt a szabadságot, amit ad, hogy bármikor bepattanok és oda megyek, ahová csak akarok. nekem ez az érzés sokat megér (és sokat is fizetek érte, de még nem adtam fel).

mivel stockholm az eu egyik leggyorsabban növekvő régiója a lakosság számát tekinteve, a kiszorított autók helyett kell valami működő alternatívát ajánlani a lakosságnak.

tömegközlekedés

az SL-nek (nagystockholmi BKK) vannak kifejezetten szimpatikus vonásai. tök jó, hogy régióban gondolkodnak és a bérletek, jegyek több-tíz kilométeres utazásokra is érvényesek, hogy 75 percig használhatsz egy vonaljegyet. van 100 metróállomás, két vonalat is bővítenek jelenleg. a helyközi vonatok (pendeltåg) is remekül működnek az agglomerációból való ingázáshoz, ahol természetesen nagy P+R parkolókban lehet hagyni ingyen a kocsikat.

viszont ez a rengeteg fejlesztés sokba kerül. amit nem csupán a beszedett dugódíjból fedeznek, hanem a jegyek, bérletek árát is folyamatosan emelik. ezt azonban én problémásnak találom. az elvet is és a mértéket is.

2020 elején a barcelonai régióból kitiltották az öreg kocsikat és egyidejűleg csökkentették a tömegközlekedés díjait. valami ilyemsit kéne itt is tenni, hiszen gyakorlatilag ellehetetlenítették az autósokat (oké, értem miért). közben viszont nem támogatják a tömegközlekedés használatát a folyamatos áremeléssel stockholmban.

a havi bérlet ára az elmúlt években így alakult:

az infláció svédországban átlagosan évi 1-2% körül mozgott a vizsgált időszakban, úgyhogy könnyen kijelenthetjük: irreális az áremelés.

amin a legjobban ki vagyok akadva az a vonaljegyek ára. mivel én otthonról dolgozom, és a feleségem munkahelye is séta/bringa távolságban van a lakhelyünktől, egyikünknek sem éri meg bérletet vásárolni.

így marad a vonaljegy. a teljes árú jelenleg 45:- koronába kerül, ami 1435,- forint a cikk írásának idején. ez agyrém, még szerencse, hogy van feltöltőkártya, ami alacsonyabb áron kínálja ugyanazt a szolgáltatást. reskassa-nak hívják. 2017-ig 20:- korona volt egy 75 perces utazás. ez nagyon baráti szerintem, még a budapesti 300,- forintos gyűjtőjeggyel is abszolút versenyképes, mivel ott minden átszállásnál újat kell lyukasztani.

nos a fent említett reskassa boldog használója vagyok immáron nyolcadik éve, de idén valami eltört bennem. már a tavalyi emelés is felért egy gyomrossal, de idénre még 5 koronát emeltek. eljutottunk oda, hogy 37:- korona egy út. ha be kell ugranom a városba az asszonnyal és a gyerekkel, akkor az 2*37+25=99 korona egy irányba, összesen 198:- (egy liter benzin 15:-, egy óra parkolás 15:-, egy dupla sajtburger menü a mekiben 50:-) ez brutálisan drága. annyira, hogy ezt már nem vagyok hajlandó megfizetni. ezért inkább kocsival járunk mindenhova. még akkor is, ha marhára nem szeretnék sem kényelmi, sem környezetvédelmi okokból a belvárosba beautókázni.

most mondhatod, hogy én egy kisebbséget képviselek, és a lakosság 80%-ának működőképes a havi bérlet, meg az egész koncepció. valószínűleg igazad is van, de akkor is úgy vélem, csökkenteni kéne a tömegközlekedés árát, hogy vonzó alternatívája legyen a kinyírt autózásnak!

és itt jutunk el az utolsó mentsvárig, a bringához.

kerékpározás

stockholm sokkal kisebb, mint budapest. mi a dél-keleti határán lakunk. innen a legészakibb pontot fél óra alatt elérem bringával; 8,1 km, sík terep (tömegközlekedéssel 43 perc khm)

budapesten ez kb. olyan, mint csepelről kápsztásmegyerre, ami 31 km és kocsival fél óra így vasárnap reggel*. a google szerint bringával meg se próbáld!

a google maps nem talált bicikliutat

én alapvetően imádok bringázni. kint az erdőben. mivel a közlekedéspolitika gyakorlatilag kizárta a tömegközlekedést az élhető lehetőségeim közül, ezért kénytelen vagyok a városba is vagy gyalog, vagy kerékpárral menni. ez nem egy szabad választás, hanem kényszer. rettenetesen utálom, ha valamire rákényszerítenek.

a múlt pénteken egy barátommal találkoztam munka után, és nem esett annyira jól a skandináv mínuszokban hazatekerni egy sörrel és egy pastrami szendviccsel a hasamban. ráadásul a szöges gumi is lassan indokolt lehetne, mert tiszta jég bír lenni az út így télen. szóval pain in the ass – ahogy az angol mondja.

kényszerből erényt

ezt meg a magyarok szokták mondani. azt hiszem ez tökéletesen leírja, hogy miért bringáznak olyan sokan stockholmban és más skandináv nagyvárosokban. mert autóval lehetetlen, bkv-val meg megfizethetetlen közlekedni.

szerinted ebből a szemszögből nézve is menő bringázni?

érdekes trend a 2010-es években, ahogy a minimalizmus divatossá válik nyugaton. ezzel párhuzamosan egyre több elemzés olvasható arról, hogy a mostani Y és Z generációnak esélye nincs arra, hogy olyan anyagi jólétben éljen, mint a szüleik. az erőforrások végesek, felperzseljük a földet, az ingatlanárak irreálisak, egyre kevesebb jut mindenkinek.

ez önmagában eléggé ijesztő trend. sokan jogosan kezdenek el szorongani. itt jöhet jól a minimalizmus, az értékrendünk újragondolása. mi az amire tényleg szükségünk van. mi az ami elég? tudjuk-e élvezni az életünket, ha nincs kocsink és egy kis konténerben lakunk a tiny house movement keretében?

viszont miért vagyunk agyondolgoztatva, ha egyre kevesebb anyagi javat tudunk megszerezni a pénzünkért?

*kérlek ne kezd el storstockhomot – pláne stockholm län-t – méretben összehasonlítani budapesttel. az én példám budapest város és stockholm stad közigazgatási határain belülre érvényes.

ha érdekel milyen – a bringázásnál komolyabb – nehézségekkel küzdhetnek a külföldön élők, akkor hallgasd meg az ebben a témában készült halottnak a coach podcastokat!

Hírdetés

3 gondolat “ezért bringáznak a svédek” bejegyzéshez

  1. Mi vidéken élünk, bent az erdőben. Itt nélkülözhetetlen az autó. Busszal járok viszont dolgozni, a 30 km-re lévő városba. De a buszmegálló 3 km-re van a háztól, tehát oda el kell jutni. Bicikli szóba se jöhet a jeges erdei úton, és hajnalban amúgy is kinek van kedve bringázni. Bevásárolni a közeli kisvárosban lehet, az 10 km. Ehhez is autó kell. Itt kevesen bringáznak, azt is inkább sportolási céllal teszik.

  2. Csak a pontosság kedvéért: a Google Maps Magyarország határain belül nem tervez kerékpárral sehol. A Fertő-tavi kör jól szemlélteti, hogy a hosszabb osztrák rész működik, a magyar nem.

  3. Visszajelzés: ezért bringáznak a svédek - Podcast Gyűjtő

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s