10 ok amiért szeretek Stockholmban élni

Nagy megtiszteltetés ért, amikor a Határátkelő blog atyja/anyja személyesen kért föl erre az írásra. Mielőtt belekezdenénk szeretném néhány dologra felhívni a figyelmet.

Ez egy szubjektív lista. Amit én szeretek attól téged kiverhet a frász. A felsorolásból nem feltétlenül hiányzik minden Magyarországról, bár néhány tétel gyanús lehet.

Már megszoktam, hogy kedves honfitársaim rendszeresen aggódnak értem, az én és a gyermekem erkölcseit veszélyeztető liberális fertő miatt és általánosan Svédország jövőjéért. Őket arra kérem, hogy nyugodjanak meg és aggódjanak azért az országért ahol élnek. Remélem az aggódás segít, mert én innen Stockholmból is aggódom Magyarországért, a szülőhazámért. Bízom abban is, hogy ez a lista segít elgondolkodni arról, mitől élhető egy hely, és mi mit tehetünk azért, hogy minél inkább az legyen.

Tökéletes ország sajnos nem létezik. Őrületesen jó projekt lenne összeválogatni azokat a tulajdonságokat a nagyvilágból, ami kidobná az ideális élőhely mixét. Sokat álmodoztam arról, milyen lenne Svédországot áthelyezni a Földközi-tenger partjára, bevezetni a spanyol konyhát – bár a kajára nem panaszkodom – és kicserélni a nyelvet angolra.

 

Ez nem fog megtörténni a közeljövőben, úgyhogy inkább lássuk azokat a dolgokat, amiket én itt és most értékelek a stockholmi életben!

 

    1. Jólét a pénz nem boldogít, de a hiánya boldogtalanná tesz. Nos itt két alacsony fizetésből minden család olyan életet élhet amiben nem kell nélkülözni és még egy kis luxusra is futja. Erős a szociális háló, a szakszervezetek elég jó kollektív szerződéseket tolnak át a munkáltatókon, a munkanélküli biztosításnak (A-kassa) köszönhetően nem kell rettegni a munkahely elvesztésétől, mert akár a korábbi fizetés 80%-át is megkaphatod egy éven keresztül. Ennek köszönhetően az emberek a környezetemben nem félnek, nem táncolnak a létbizonytalanság határán és nincsenek belekényszerítve számukra méltatlan helyzetekbe.
    2. Gyönyörű természet, gyönyörű emberek Svédország egyszerűen lélegzetelállítóan szép. A stockholm környéki szigetvilág hihetetlen. A levegő friss, tiszta – ha jól emlékszem a legtisztább az európai fővárosok közül. Mindenki természetesen néz ki és rengeteg gyönyörű embert látok. Ehhez még hozzá kell adni a térségre jellemző építészetet és design-t. Sokszor az az érzésem, hogy valami skandináv imázs-filmbe csöppentem. Ami pedig a szemet gyönyörködteti az energiát, örömöt ad. Mindig keresd az életben a szépet!
    3. Városszerkezet a svéd főváros 14 szigetre épült. A klasszikus arányok: ⅓ zöld terület, ⅓ víz és 1/3 beépített terület. Akárhol vagy 5 perc sétán belül egy vízparton találod magad – ami lehet a tenger vagy valamelyik tó a rengeteg közül.
    4. Minden működik ez magyarként rendkívül szokatlan és megható. Minden rendszer – a bürokráciát is beleértve (!) – úgy van kitalálva, hogy a felhasználónak a lehető legjobb legyen. Ráadásul folyamatosan fejlesztik is őket. Kellemes érzés volt elengedni a magyar kényszeres okoskodást és rábízni magam a rendszer működésére.
    5. A metróhálózat fantasztikus építészetileg egy Budapestnél valamivel kisebb városban 100 megálló van. Ezekből 90 valamilyen műalkotásnak ad otthont. A világ leghosszabb galériájaként is szokták emlegetni. 
    6. Lehet saját véleményed a gyerekeket nem nyomorítják meg az oviban, iskolában, hanem arra nevelik őket, hogy legyen saját véleményük, amit tudnak prezentálni és képesek legyenek problémákat önállóan megoldani. Nem az autoritás által jóváhagyott egyetlen helyes megoldást kell bebiflázni és visszamondani. A munkahelyeken is nyitott a légkör, a szigorú hierarchia nem jellemző és mindenki véleménye számít.
    7. Gyakorlatias, szinte puritán hozzáállás az élet minden területéhez. Már-már a minimalizmus jelző használatával kacérkodom. Mindenesetre nekem nagyon bejön, hogy a dolgok nincsenek túltolva. Példaként már említettem a skandináv design-t, ami rendkívül letisztult és a funkciót helyezi előtérbe. Ebbe könnyen belelátok egy számomra kedves élet filozófiát.
    8. Tömegsport itt tényleg mindenki aktívan sportol. Rengeteg amatőr klub van, egymást érik a különböző versenyek. Az olimpiai éremtáblázaton a svédek nem állnak olyan jól, mint a magyarok, de az átlag stockholmi sportos, egészséges. Az uszodában én vagyok a legkövérebb apuka, míg Magyarországon nekem a legkisebb a belem a strandon a korosztályomban. Lásd még 2. Pont – gyönyörű emberek.
    9. Nincs nemzeti kishitűség, nincsen vágy hogy bebizonyítsák ők a világ legkülönb népe. Elfogadják, hogy ők csak egy kis 10 milliós ország, aki ha a mai világban érvényesülni akar, akkor globális gondolkodásmódra és kezdeményezésekre van szükség. Az egységnyi svéd rendkívül szerénység, a közeg nyitott és támogató.
    10. Liberális gondolkodás, a kisebbségek elfogadása ez végképp személyes preferencia kérdése, de én rendkívüli módon örülök, hogy olyan országban élek ahol nem bűn másmilyennek vagy valamilyennek lenni.

 

 

10+0,5. Bónuszként egy rövid kis példa mesével zárom a felsorolást. A napokban az 5,5 éves lányunkkal beszélgettünk ebéd közben. Tájékoztatott bennünket arról, hogy ő a Sebastiannal fog összeházasodni. Örültünk, mert a vőlegény-jelölt egy nagyon kedves kissrác.

  • Meghívsz minket az esküvőre? – érdeklődtem.
  • De hiszen mi még csak gyerekek vagyunk! – hűtött le. Aztán kicsit elgondolkodott a helyzeten és így folytatta: – Tudtad, hogy egy lány lehet szerelmes egy másik lányba is?
  • És össze is házasodhatnak – vágtam rá.
  • Hát persze – mondta kissé felháborodottan az ovodás, aki hülyének nézett, hogy egy ilyen egyértelmű dolgot ki kell mondanom.

 

Nos ezért is szeretek Svédországban élni, mert itt így zajlik egy ilyen beszélgetés. Nem akartam elrontani a kislányom kedvét azzal, hogy ez egyáltalán nem ennyire egyértelmű a világ legtöbb országában. Inkább csak mosolyogtam és hálát adtam a sorsnak, hogy itt élhetünk…

Reklámok

2 gondolat “10 ok amiért szeretek Stockholmban élni” bejegyzéshez

  1. Nos erröl az összeallitasrol az jut eszembe mikor a Radio Jerevan bemondja a hirekben hogy „Moszkvaban Zsigulikat osztogatnak”…
    Majd a következö oras hirekben helyreigazitast közölnek…
    Nem Moszkvaban hanem Leningradban, es nem Zsigulikat hanem Zaporozseceket…
    Es nem osztogatnak hanem fosztogatnak…

    Lassuk hogy is van ez nemely felsorolt ponttal…

    1. „Nos itt két alacsony fizetésből minden család olyan életet élhet amiben nem kell nélkülözni és még egy kis luxusra is futja”… Ehen biztosan nem fognak halni de azert nagyon meg kell gondolni a penz beosztasat…es mit nevezunk jelen esetben „egy kis luxusnak” ? (lakber, kaja, ruha, szorakozas draga, autotartas szinten)
    6. „Lehet saját véleményed…” Ezert van az hogy több embert rövidebb-hosszabb idöre letiltanak vagy kontojat vegleg törlik a forumokrol mert biraljak a napi politikat, mindezt a szabad velemenykinyilvanitas jegyeben. Ujsagirok tudnanak beszelni miröl szabad irni es miröl nem…mert igenis vannak tabu temak.
    9. „nincsen vágy hogy bebizonyítsák ők a világ legkülönb népe” Nem ismerös a „Värdens Bästa” surun hangoztatott kijelentes? Sokszor lehet olvasni es hallani, de minden teren hogy ök a legjobbak, pedig nem…
    10. „Liberális gondolkodás, a kisebbségek elfogadása…” Ez rendben is lenne de minek kell ezt a massagot allandoan reklamozni hogy aki nem ilyen az kezdi magat szegyellni…

  2. Nos, mindez szépen hangzik, jó néhánnyal egyet lehet érteni, de azért ennél szerintem árnyaltabb a kép, nem ennyire szirupos. 🙂

    1. Jólét
    Ha megkérdezzük azokat a hontalan stockholmi nyugdíjasokat, akik egy életet ledolgozva kerülnek az utcára – pl. egy válást követően, ami itt igen gyakori – és az alacsony nyugdíjukból nem engedhetik meg maguknak a lakásbérlést (amúgy is 15-20 év lenne, mire a svéd lakáspiac sajátossága miatt bérelhető lakáshoz jutnának) nos ők talán másképp vélekednek erről.

    https://www.svt.se/nyheter/lokalt/stockholm/sa-har-lever-stockholms-hemlosa-pensionarer

    4. Minden működik
    Minden digitális, egyszerű, felhasználóbarát, ez tény. De ha rendhagyó esetről van szó, próbálja meg az ember fia felhívni egy random szolgáltató ügyfélszolgálatát valamilyen kérdéssel (mivel ügyfélszolgálati irodák általában nem igazán léteznek, talán egy valahol az országban). Miután kivárta az ember azt az egy órát és sorra kerül, egy adminisztrátor tudásával felvértezett (bocs az adminisztrátoroknak) emberkéhez kapcsolják. Ez a rendszer automatizálás hátránya, senki sem ért semmihez, mivel a rendszer úgy is megoldja (vagy nem).

    6. Lehet saját véleményed, de ha ez markánsan eltér a többiekétől, akkor kiközösítenek, ellehetetlenítenek és a munkádat is elveszítheted, van ilyenre is példa. Itt nem szokás a csordával ellentétes irányba haladni.
    A média 80%-a ugyanannak a családnak a tulajdonában van, akik a nemzetközi mainstream játékszabályai szerint játszanak és az elfogulatlanságtól éppenséggel fölöttébb távol állnak. Ennél még Magyarországon is jobb az arány. Ezt kívánta a jelenlegi kormány megfejelni egy alkotmány módosítással, ami a média szabadságot hivatott erőteljesen korlátozni és alkotmányjogászok szerint felettébb aggályos. Egyértelműen azok ellen irányulna akik a mainstream-el szemben merik leírni a véleményüket.

    https://nyheteridag.se/regeringen-vill-inskranka-tryckfriheten-oppnar-for-forbud-mot-att-skriva-om-kriminella-invandrare/

    Szóval egyik kedvenc filmemet a Mátrix-ot felhozva példának, amikor is Morpheus felajánlja Neo-nak, hogy a kék vagy a piros pirulát választja, itt is ez a helyzet. Ha az ember elkezdi kapargatni a felszínt, csoda dolgokat talál, de ehhez kissé ki kell lépni a fogyasztói társadalom adta komfort zónából. 🙂
    Talán ezért nem véletlen a svédek között a demokratur (demokrati+diktatur) kifejezés használata a svéd állami berendezkedést leírandó.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s