nem azért hagytam el a hazámat, hogy kávét főzzek! és mi van, ha de?

emlékszem amikor középiskolás koromban anyukámmal veszekedtem a továbbtanulással kapcsolatban. 16-17 évesen halvány fogalmam sem volt arról, hogy mit szeretnék kezdeni magammal szakmai téren, nem ismertem magam annyira, hogy tudjam, mik az erősségeim, mi tenne boldoggá, miben lehetnék jó? (sokunk ezt mondjuk 40 évesen sem tudja; ez nem ritkaság)

drága jó anyám csak a legjobbat akarta nekem: jó megélhetést, presztízst és biztonságot. én pedig lázadtam, mint ahogy azt egy kamasznak illik. szerintem egy ponton még kiabáltam is vele:

-és mi van akkor, hogyha “csak” egy autószerelő vagy egy iskolai büfés akarok lenni?! miért kell nekem főiskolára mennem? – őrjöngtem, ha jól emlékszem.

aztán leérettségiztem, majd főiskolára mentem. majd karriert módosítottam és elvégeztem egy másik főiskolát. majd egy angol egyetemet. de miért?

mert azt tapasztaltam, hogy magyarországon képtelenség jól megélni és társadalmi elismertséget szerezni egyszerű melósként. (a 90-es, 2000-es évekről beszélünk, amikor még nem vándorolt el minden szaki nyugat-európába). ma már biztosan többet keres egy klímaszerelő, mint egy tanár vagy egy könyvtáros – persze szigorúan zsebre, számla nélkül okosba -, de a társadfalmi elismertség még mindig hiányzik. az emberek jelentős része sznob:

mondd meg a szakmádat, megmondom ki vagy!

nos, sok fórumon megy a savazás, hogy a sokszázezer magyar, aki nyugatra vándorolt az elmúlt években csak alávaló állásokban tud megélni. úgy érzem, az otthon maradott honfitársaim lenézik a külföldön dolgozó recepciósokat, szállodai szobalányokat, ápolókat, pincéreket, barista-kat.

azt az egy apró tényezőt sokan nem veszik figyelembe, hogy például svédországban bármiből meg lehet tisztességesen élni, ha van két teljes munkaidőben kereső a háztartásban.

a másik az, hogy itt nem érzem azt a lebecsmérlő hozzáállást, amivel egy építkezési melós ruhában metrózó tagot illetnek sokszor otthon. a stockholmi munkás ugyanott ebédel és lakik, mint az irodista.

a harmadik szintje ennek a kérdéskörnek pedig már-már filozófiai, de mindenképpen meg kell kérdeznem:

mivel teszel többet hozzá a világhoz? ha mondjuk financial reporting manager vagy egy multinacionális nagyvállalatban vagy ha házat építesz az embereknek esetleg szolgálatot teszel nekik azzal, hogy ételt, italt hozol az asztalukra? az óvónéniket, ápolónőket és a tanárokat már nem is említem.

mi van, ha valaki éppen azért megy nyugatra dolgozni, mert elege van abból, hogy magyarországon bele van kényszerítve egy vállalhatatlan élethelyzetbe? most itt nem a rengeteg mélyszegénységben élőre gondolok, hanem azokra, akik kénytelenek főiskolát, egyetemet végezni azért, hogy beállhassanak egy nemzetközi nagyvállalat shared service centerébe értelmetlen riportokat készíteni naphosszat, mert ez az egyetlen európai értelemben vett álláslehetőség otthon, ahol fizetnek rendes pénzt, járulékokat és még képeznek is, sőt nemzetközi karrierlehetőséget kínálnak*

mennyire opció ma budapesten elmenni barista-nak és eltartani a családod tisztességesen? mi van, ha a belső fejlődésed eredményeként akarsz egyszerű, felelősségtől viszonylag mentes munkát és a szabadidődben önmegvalósítani?

mi a különbség a szerencsétlen hajléktalan és a megvilágosodott vándor tanító mindennapi tevékenysége között? mindketten az egyetlen szál ruhájukban járják a várost és ételt koldulnak az emberektől.

a külsőségek megegyeznek, de lényegében teljesen másról van szó. a mester rájött, hogy semmire nincs szüksége, miközben a koldus anyagi javakra és társadalmi megbecsülésre vágyik. az egyikük elégedett a másik nélkülöz és szenved, pedig pontosan ugyanazt az életmódod élik.

úgy tudnám szemléltetni ezt a belső utat, mintha elindulnál egy spirál rugón lentről fölfelé. ahogy fejlődsz, és haladsz az utadon egyre följebb jutsz: periódikusan ugyanarra a pontra érkezel csak magasabb szinten. időről időre ugyanúgy nézhet ki az életed kívülről, pedig már teljesen más szinten vagy.

iszonyatosan felszabadítónak tartom a fenti jelenetet az american beauty** c. filmből, ahol kevin spacy a midlife crisis-a kellős közepén jelentkezik egy gyorsétterembe felszolgálónak.

ezért is számít, hogy nyugaton magasabbak a fizetések, mert sokkal több lehetőség adódik a tisztességes megélhetésre. svédországban kevesebb a nyomás és több a lehetőség a kibontakozásra. legalábbis a kutatások mai fokán így látom…

 

*a részletekért kérdezze meg coach-át és mentorát, mert az egy külön fejezet, hogy kik és miként, milyen áron törhetnek ki a magyar végeken robotolók közül.

**ha esteleg nem láttad az amerika szépséget, akkor feltétlenül pótold, nem fogod megbánni!

Reklámok

4 gondolat “nem azért hagytam el a hazámat, hogy kávét főzzek! és mi van, ha de?” bejegyzéshez

  1. Külföldön takarítok, magánházaknál. Otthon ezt nem hirdetem, hiszen ez “szégyenletes “. Itt csak az a fontos, hogy dolgozol, nem élősködsz.Én viszont azóta nyugodt vagyok, elfelejtettem a határidőket, a betartó kollégákat, a kedvenceknek kedvező főnököket. Nem görccsel a gyomromban megyek reggel 7-kor dolgozni. Ezt csak az értheti, akiről lekerült ez a teher. És meg lehet élni belőle, de ez már más téma.


    https://polldaddy.com/js/rating/rating.js

  2. Visszajelzés: Lenézzük a külföldön fizikai melót végzőket? - StartHírek.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s