ez nem nosztalgia: t2 – trainspotting 20 évvel később

mi a jó abban, amikor a család pesten van és pedig influenzásan fetrengek egyedül otthon? bármennyit tv-zhetek, bármilyen sorozatot, filmet megnézhetek, nem kell alkalmazkodnom egy 6 éves kislány ízléséhez és nem kell patikamérlegre tenni az időmet.

gyerekkorom nagy részét büntetésben töltöttem, ami abból állt leginkább hogy nem nézhettem tv-t. amikor beteg voltam, akkor általában a nagymamám vigyázott rám, és nála a szart is kinéztem a tv-ből – pedig akkoriban még csak 2 csatorna volt.

ilyen érzésem van most is picit, de a világ sokat változott. egymillió mindenen lehet bármit nézni – az eredmény mégis hasonló. magas lázzal legfőképpen agyatlan dolgokat bírok csak befogadni. az utóbbi két napban meg is néztem pl. a baby drivert (elment, de nem ajánlom egyáltalán) mára már annyira lementem butába, hogy elkezdtem ilyen marvel szuperhősös filmet tekerni, ami nálam mindennek a legalja. nagyon ritkán fordul elő, hogy nem nézek végig egy filmet, mert egyszerűen kiváncsi vagyok, hogy mi lesz, meg szeretném a teljes élményt magamba fogadni – akkor is, ha nem annyira remek. ma viszont a suicide squad-ot egy óra után kénytelen voltam kikapcsolni. értelmetlen, nézhetetlen baromság.

valószínűleg ez is egy jele volt annak, hogy kezdek jobban lenni, mert picit komolyabbra vágytam. bevillant, hogy mennyire vártam fiatal felnőtt korom meghatározó filmjének folytatását a trainspotting 2-t, amikor tavaly kijött. persze a moziba nem jutottam el, aztán valahogy el is feledkeztem az egészről.

na most sikerült zavartalanul megnéznem. azt kell mondjam, hogy a rendező danny boyle nem tud hibázni. továbbra is imádom a képi világát, a zenéket és a régi karakterek is hitelesen öregedtek meg.

emlékszem, hogy nosztalgia vádja érte a filmet amikor megjelent, de bennem valami mást indított el.

az első rész megjelenésekor 21 éves voltam, meghatározó időszaka volt az életemnek, amiben nagy hatással volt rám a filmben megismert kortárs karakterek sorsa és életfelfogása. a mi életünkben is jelszó lett a ‘choose life’.

most pedig 42 évesen, amikor a midlife crisis már kifejtette a hatását szintén nagyon fontos, korszakalkotó éveimet élem. olyan szempontból nosztalgiát érzek, hogy a 21 évvel ezelőtti legjobb bartaimmal szívesen megosztanám ismét ezt a fontos korszakot és a gondolatokat, eszményeket, ami valószínűleg meghatározza a következő évtizedek irányát.

de leginkább a lehetséges párhuzamos valóságok foglalkoztatattak mindig. ez a film azért érdekes, mert megmutatja, hogy milyen hatással volt rent a legjobb barátaira és azok életútjára, amikor úgy döntött, hogy meglopja őket és lelépett a pénzzel londonba. tetszett ahogyan különböző megküzdési stratégiákat láthatunk, mindegyik szereplő másképpen áll a megbocsátáshoz, vérmérséklettől és személyiségtől függően.

a film megynyugtat, hogy amikor minden összeomlik, akkor az igaz barátok és a család ott vannak, lehet rájuk számítani. szerintem ezt kéne választani, hogy ott vagyunk egymásnak. a napi 2 órás munkába járás, a facebook meg instagram feed updatelése, a blogolás csak pótcselekvés, elvesztegetett idő.

kapcsold ki azt a masinát, amin most ezt olvasod és hívj föl valaki számodra fontos embert. kérdezd meg hogy van és menjetek el kávézni, váltsátok meg a világot.

válaszd az életet!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s