álommunka

tegnap jöttünk vissza stockholmba egy nagyon intenzív és eseménydús hét után budapestről.

holtfáradtan zuhantam be az ágyba, s azonnal el is aludtam. álmomban azonban visszatértem pestre, ahol hívatlanul valahogy betévedtem egy születésnapi ünnepségre. nem tudtam ki az ünnepelt, kik a vendégek, de elvileg volt ott 2 barátom, akiket kerestem, ők hívtak el.

nagyon furcsa volt a légkör. mindenki szinte erőltetetten kedves volt, próbálta mutatni, hogy mennyire bejött neki az élet. az ünnepelt még nem érkezett meg, s az idő előrehaladtával egyre nagyobb lett a feszültség. mindenki várta a nap hősét, akiről egyre jobban azt kezdtem érezni, hogy nem egyszerűen e fényes party házigazdája, hanem a hűbérúr maga, a megjelentek gazdája, élet-halál ura.

a barátaimat közben sehol nem találtam ezért próbáltam csevegni másokkal, s kezdtem rájönni, hogy itt mindenki – ha nem is meggyőződéses, de – vérfideszes.

folyt a pezsgő, homár, a legdrágább étkek jöttek, az úri közönség mulatott miközben a palota falain kívül omladozott a város, melyben éhező párák bolyongtak céltalanul.

egyre kellemetlenebbül éreztem magam, folytogató volt a légkör, próbáltam nem lelepleződni, hogy én nem tartozom közéjük.

egyszer csak harsona szó közepette végre megérkezett a várva-várt születésnapos, aki nem volt más, mint rogán antal. ekkor láttam csak meg, hogy tele van a terem prominens kormánytagokkal és hozzájuk közeli üzletemberekkel. nem bírtam tovább elviselni a fojtogató érzést és felriadtam álmomból.

eltartott néhány másodpercig míg realizáltam, hogy stockholmban vagyok a saját ágyamban és ez az egész csak egy rémálom. bár most reggel visszagondolva valószínű, hogy csak a pszichém dolgozott a valóság feldolgozásán…