eltávolodva és elidegendve a magyarságtól és az otthoni rögvalóságtól?

bár minden egyes alkalommal úgy utatkozom be, hogy “bandi vagyok budapestről, *magyarországról” a magyarsághoz való viszonyom folyamatosan változik a külföldön tötött évek számának növekedésével.

mi a te különleges képesséed?

mi a te különleges képesséed?

ez nem azt jelenti, hogy nem érzem magam már magyarnak, sőt belül az identitás csak erősödik a hosszú külföldi lét alatt. az más kérdés, hogy a szeretett anyanyelvemen és a súlyos történelmi örökségeken kívül mit jelent még magyarnak lenni?

most leginkább arra kívánok reflektálni, hogy a otthon (nekem van otthon és itthon) élő magyarok hogyan látnak engem és én milyen interakciókba keveredek velük. ez elég érdekes hazai pályán is, de a legpikánsabb amikor külföldön, egy harmadik országban találkozunk. nagyon érdekesnek találom annak vizsgálatát, hogy ez miként hat vissza az önképemre.

nos vegyünk 1-2 példát!

nyáron lisztferihegyen éppen vártunk a konténerterminálban a boardingra, amikor a sorban mögöttem álló szimpatikus magyar házaspárral szóba elegyedtem, akik életükben először mentek skandináviába, turisztikai céllal. egy nagyobb jól szituált baráti társaság tagjai voltak, akik pár nap stockholm után mentek tovább egy északi hajókirándulásra.

elkezdtünk stockholmról beszélgetni, mint utazók egymás közt, de hamar jött a kijózanító kérdés:

-te stockholmi vagy?

-ööö – válaszoltam. – i-igen, ha úgy vesszük.

minden csak nézőpont kérdése, de azért ez egy olyan pillanat volt, amikor felfogtam, hogy valami megváltozott a státuszomat illetően.

img_548287e9a8b8e

ennél is sokkal furcsább érzés volt a munkahelyem színeiben svájcba utazni, ahol egy kétnapos tréningen vettem részt, melyen több országból érkeztek kollegák. én képviseltem a stockholmi irodát, s egyben a nordic régiót. többek között volt ott egy közép-vezető magyar kollegina is.

már a meghívót böngészve nagyon megörültem neki, hogy jön, s gondoltam majd együtt vacsorázunk s jól elbeszélgetünk arról milyen az élet a pesti irodában, meg mi magyarok majd jól mefejtjük a megoldást a világ súlyos problémáira.

sajnos a talákozás kiábrándító volt. egy 40 körüli csinosnak mondott anyukával találkoztam, aki olyan szinten volt kifacsarva, hogy kb. szürke volt az arca, s tikkelt a szeme. próbáltam vele kapcsolatot teremteni, de nagyon túlhajszolt volt szegény, és a mosolyomat sosem viszonozta.

ebédszünetben a svájci kollegák feldobták, a “mi van magyarországon?!” témát a menekültáradat kapcsán, ami éppen akkor folyt a vízcsapból is. innen elkanyarodott a beszélgetés abba az irányba, hogy miért nem élek magyarországon. próbáltam elkerülni a politikai témákat, nem említettem, hogy mennyire demotivál a folyamatos seggnyalás és a meritokrácia tejes hiánya, illetve nem fogalmaztam meg a félelmeimet az európától való teljes leszakadás tekintetében.

annyit említettem csak – ami teljesen igaz, de nem a teljes igazság -, hogy úgy vélem a gyermekemnek jobb lehetőségei vannak a jövőre nézve svédországban. mindig ezt az olcsó bevándorló dumát mondom olyanoknak, akikkel nem elég közvetlen a kapcsolatom ahhoz, hogy többet mondjak a motivációimról – jobb a békesség alapon, könnyű a dolgot a gyerekre kenni.

nem akarom elmesélni mindenkinek a mélyebb érzéseimet arról, hogy a saját jövőm is sokkal fényesebb itt (eleve, hogy van), hogy végre lélegezni tudok, s nem kell napi szinten attól rettegnem, hogy az otthoni rendszer megöl.

a nap folyamán addig árnyékként viselkedő magyar kollegina szeme a gyermekem jövőjéről tett hitvallásom hangoztatására szikrát szórt, a háta kiegyenesedett és azonnal, ellentmondást nem tűrő hangon a többi külföldi munkatárs előtt kijelentette, hogy:

-ez nem így van!

mindenki hirtelen abbahagyta még a rágást is. megfagyott a levegő egy pillanatra. a kellemetlen csendet végül én törtem meg, s csak annyit mondtam, hogy:

-úgy látszik ezzel kapcsolatban nem értünk egyet.

gyorsan lapoztunk is, a beszélgetés más mederben hömpölygött tovább.

még illemből a kávészünet alatt érdeklődtem az esti terveiről, de ő elmondta, hogy amikor egyedül van külföldön a gyereke nélkül, akkor nagyon nehezen viseli pszichésen a helyzetet, szorongásos rohamok kerülgetik, s emiatt valószínűleg nem is vállal semmit az este.

egy órával később szegény felállt, s migrénre hivatkozva otthagyta a tréninget, visszatért a szállodába, ahonnan  másnap hajnalban indult vissza pestre.

én nagyon sajnáltam őt, mélyen átéreztem a helyzetét (nem irónia, tényleg), majd este kimentem a német kollegámmal és jót dumáltunk meg vacsiztunk, remekeül telt az este. nem éreztem magamat úgy magyarnak.

tanulság nincs.

*érdemesnek tartom hangsúlyozni, hogy budapest magyarországon van a bukarestes félreértések elkerülése végett. ráadásul van budapest az usa-ban is(!)

Reklámok

3 gondolat “eltávolodva és elidegendve a magyarságtól és az otthoni rögvalóságtól?” bejegyzéshez

  1. Tanulság?! Tedd össze a kezed, hogy a tudásod, kitartásod és leginkább a jó szerencsédnek köszönhetően, nem Magyarországon kell megdöglened (nem irónia, tényleg), mint nekünk többieknek a napi 13 óra munkától és a teljes kilátástalanságtól.

  2. Szerencsétlen magyar anyuka, aki akkor se tudja élvezni az életet, amikor lehetne, hanem inkább görcsöl. Lehetne egy sokkal jobb élete, ő meg mártírt csinál magából. Felírnám receptre a magyaroknak, hogy külföldön ne csak nézzenek, hanem lássanak is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s