viszlát budapest!

nagyon sokszor felkavart érzelmileg és agyilag ez a vizit.
image

2 éve élek stockholmban, s valszeg ütött a fordított kultúrsokk plusz nem tudtam még elengedni magam, mint egy turiszt, hanem párhuzamos valóságként néztem az itteni helyzetet.

nyilván dolgozik még a kognitív disszonancia is ezerrel, de ennyire még sosem szomorított el a város, amiben felnőttem, ami formált; s benne az emberek, akiket értek, de nem értek meg.
én változtam ennyit vagy az itthoni helyzet? még elemeznem kell a dolgokat.

külföldre szakadt olvasók! nektek hogyan ment az elszakadás folyamata? normál-e hogy az első 2 évben nem volt honvágyam s a mostani trip után szerintem jó darabig nem is lesz?

Reklámok

14 gondolat “viszlát budapest!” bejegyzéshez

  1. Szia! Nekem baromi nehez volt szetvalasztani a ket eletet, pedig szet kell. Az otthonlet altalaban lehuz. Kot a romantika, a szeretet, a baratsagok, az elmenykozosseg… De nem tudod megosztani a te eletedet, mert altalaban a legnagyobb igyekezeted ellenere is nagykepunek, fennhejjazonak tunik, az otthoni tortenetek pedig lehuznak, nyomasztanak es tehetetlen duhvel allsz a kerdes elott, h miert nem tesztek semmit, ha ennyire szar? Legalabb miert nem leptek, mint ahogy en tettem. Egy ido utan leszoksz arrol, h elmeseld, neked mi a jo, es onnantol hulyen venne ki magat, ha csak a rosszrol meselnel, cserebe szeretned, ha neked sem a panaszt kene hallgatnod az alatt az otthon toltott par nap alatt.

  2. En nem tudok megoldast… 8 eve elek Stockholmban, es egyre inkabb parhuzamos valosagkent elem meg, mert lehetetlen osszekotni. Soha nincs honvagy, nem is volt. Valahogy letisztultak az emberi kapcsolatok is. Mostanra talan azert konnyebb, mert mar nem akarok senkit meggyozni arrol, h lehet maskent is, sot maskent esetleg konnyebb, hatekonyabb. Talan elidegenit az ittlet az otthontol, de nem megy mashogy. Meg kuloben is, mostmar itthonom is van, nem csak otthonom. A tenylegszeretet es tenylegbaratsagok meg ugyis megmaradnak 😉

  3. nyilvan mindenki es minden kulfoldre koltozes mas. ha nem egyedul koltozik az ember, az elejen talan jobban megkimeli magat a honvagytol, es a visszalatogatas is kicsit a hello, benezek, mi ujsag feletek kategoriaba esik. mivel svedorszagban van egy teljes eleted, ezert a magyarorszagi szal nem ad mar olyan pluszt, mint mikor ott eltel, es ez furcsa lehet. nekem legalabbis valami ilyesmi erzes most. /mas reszrol kicsit szamit a tavolsag is. most londonban vagyok, es innen ‘hazaugrani’ fizikailag es erzelmileg is kisebb teher, mint anno au-bol./

    Amikor meg egyedul eltem Sydneyben, es az eletem nem volt ennyire teljes /ertsd magany, munka es vagy emberi kapcsolatok hianya/ sokkal jobban vagytam vissza illetve arra az eletre, igy a hazautazas is mas hatassal volt ram. Akkor elvezettel eltem meg minden apro reszletet, hisz tudtam, hogy sokaig nem lesz ra lehetosegem. (szal nyomtam a fenykepeket a hentesnel ezerrel)

    Attol is fugg egyebkent, hogy elotte mennyire szeretted szerintem a helyet. En mindig is birtam Pestet, szerintem egy pezsgo, remek hely, akkor is talalok ott programot, ha epp mar egy baratom se el a varosban. ezert most mar inkabb csak a csaladi kapcsolatok miatt jarok haza, es akkor konnyebb beiktatni egy-ket uj latnivalot/programot a varosban. Es valahogy nincs olyan ami leverne, mert nem nagyon vannak semmilyen elvarasaim. Kb ignoralom az aprosagokat asszem

    Viszont a latogatas hordejetol fuggoen, regebben is es most is kepes voltam 1-2 napra, volt amikor 1-2 hetre teljesen elszomorodni, nehezen dolgoztam fel utana, hogy ‘mindenkit’ ott kellett hagynom megint. Ez meg most is megesik, pl amikor szuleim hazassagi evforduloja utan jottem vissza, de legalabb mar tudom hogy elmulik egy ido utan, es h igazabol akarmikor visszamehetek megint.

  4. En tavaly januar vegen koltoztem Göteborgba. Majusban, 3,5 honap utan latogattam pestre, akkor meg siman a kultursokk honeymoon fazisaban voltam itt. Akkor pestre latogatni egy eleg durva elmeny volt, tobb het kellett utana, hogy kicsit helyrealljak. Aztan a nyar vegefelere mar lefutottam a kultursokk nagyreszet, szeptemberben voltam megint pesten, akkor mar jobb volt, legutobb meg januarban voltam, akkor mar kifejezetten ereztem, meg tudtam kivulrol nezni a dolgokat.

    Ennek ellenere nagyon nem szivesen jarok oda, inkabb izelgetem a barataim h jojjenek ok Göteborgba latogatni 🙂

  5. Az első évben (itt tartok most) kétszer voltam otthon. Először rögtön az elején, 3 hónap után. Egy hónapot voltunk Mo.-on karácsony előtt, amiből 3 hét volt Budapest. Borzasztó volt. Alig vártam, hogy megszabaduljunk onnan. Nem hogy honvágyam nem volt, az élmény inkább megerősített abban, hogy jó döntés volt szedni a sátorfámat. Aztán fél év után most júniusban hazaszaladtunk 1 hétre. Ez sokkal viselhetőbb volt, biztosan az idő rövidsége miatt és Pesten abszolút úgy közlekedtem, mint egy turista. Sikerült távol tartanom magamtól a várost.
    Nekem nincs honvágyam, soha nem is volt. Még mindig dühös vagyok, ha Magyarországra gondolok és ha nem élne ott a családom, valószínűleg leadnám az útlevelem és soha többet vissza se néznék. A barátaim többsége is lelépett már. Egyedül a családom hiányzik. Remélem, hogy a jövőben ők is tudnak majd minket látogatni és nem kell nekünk menni. Remélem, hogy idővel majd elmúlik belőlem a harag és egyszerűen csak nem fog érdekelni, mi zajlik otthon…

  6. Soha nem ertettem azokat, akik letelepedes celjabol mentek kulfoldre, majd beilleszkedes es vilaglatas helyett 1-2-3 havonta hazarohannak. El kene donteni, hogy most akkor kivandoroltunk, vagy nem? Mert ha allandoan otthon logatjuk a labunkat, akkor folosleges volt kijonni, mert attol, amiert kijottunk, igy soha nem fogunk tudni elszakadni. (Ezt senkire sem celzottan irom, csak altalanossagban, mert sokat olvasok olyan hataratkelokrol, akik havonta latogatnak haza, ami eleg durva) Sajat magaval tol ki az ember szerintem.
    Nekem iszonyuan fajdalmas volt elhagyni Budapestet, tulzas nelkul mondhatom, hogy majdnem ramentem lelkileg. Az elso evben minden nap meghaltam egy kicsit es a vegen mar nem sok maradek maradt, amibol aztan lassan, lassan ismet osszeraktam magam (ez most 5 ev elteltevel latszik sikerulni ugy-ahogy). Ennek viszont minimum ugyanannyi koze volt ahhoz, hogy az itteni let kezdete nem sikerult tul jol, mint ahhoz, hogy hianyzott a hazam. Ma mar otthonosan mozgo turistakent tudok visszamenni, mert kialakult egy itteni teljes elet, ahogy azt fennebb is irtak – azt pedig mar reg feladtam, hogy megprobaljak ugy kommunikalni, hogy ne tunjek fennhejazonak. Nagyon szivesen megyek vissza, masfel-ketevente, de ebben az oromben resze van annak a tudatnak is, hogy turistakent vagyok ott, ugymond elefantcsont toronyban, es nem kell a mindennapos hulyesegeken bosszankodnom.
    de emlekszem, amikor 10 eves koromban eloszor kijottunk, az is nagyon megviselt, hianyzott otthonrol minden, a kimenekitett targyakat mai napig ereklyekent orzom, a szakadt gyerekkonyveket is, sot foleg azokat. Meg mindig meghokolok, amikor valami jellegzetes gyerekkori otthoni illatot erzek, vagy eszembe jut valami feledesbe merult aprosag, ami ismet iszonyu kozel hozza azokat a helyeket, eveket.

  7. Mi is ket eve elunk Svedorszagban. Elvaltam es a gyerekekkel evente ketszer kell Magyarorszagra mennunk, de minden alkalom megerosit abban, hogy milyen jol tettuk, hogy eljottunk. Abszolut egyetertek Nangival: csak hallgatom a panaszokat es nem tudom mit mondjak, mert en boldog vagyok. Mondani sem merem ezt es mar arrol is leszoktam, hogy batoritsam az ismeroseimet, hogy lepjenek, ha boldogtalanok. Akarmit mondok rossz, kifogasok, ujabb panaszok, es megint elolrol. Teljesen mas vilag, eg es fold. Orulok, hogy mas is igy erez, es nem en vagyok a “magyar aki kulfoldre ment es azota milyen nagykepu” (vagy ha igen, akkor legalabb nem vagyok egyedul)

  8. Ez szerintem eleg normalis. Azzal hogy kikoltoztel, es megprobalod a sajat utadat kitaposni egy individualis tarsadalomban, felelosseget vallaltal a sorsodert, mig Mo-on mindig mas a hibas. Ez nagyon felszabaditoan tud hatni, es aktivizal. Es mentalisan is tavol vagy: kikerultel az allando panaszkodasbol, es megtanulsz onmagadert kiallni. Ez, meg a rengeteg uj elmeny baromira megvaltoztat. Legalabbis nalam ez volt.

    Innentol kezdve mas a normalis, es Pest mar nem az. Eltart egy ideig, amig ezeket megbocsajtod, es szep emlekkent elraktarozod eleted elso szakaszat.

  9. Szomoru, de ugyanakkor jo olvasni, hogy ti is eppugy ereztek. En minden egyes alkalommal ugy utazom Mo-ra, hogy most nem fogom engedni, hogy lehuzzon az ottlet. Aztan a harmadik nap utan megnyugvassal tolt el a visszajegy a zsebemben… Pedig en imadom/imadtam Budapestet… az ejszakakat, a nappalokat.
    10 honapos a kislanyunk, es nem tudom hogyan fogom tudni majd megmutatni neki az en Budapestemet, az en otthonomat?! Ahhoz, hogy ugy tudjam elvezni a varost mint egy turista, ahhoz azt hiszem egy zen buddhista nyugalmaval kellene rendelkeznem, es tudnom kellene lolepesben haladni az eletben, kihagyva azokat az interakciokat amik eszembe juttatjak, hogy de jo, hogy nem ott elek! Nem tudom hogy lehet ezt okosan csinalni 😦

  10. Sziasztok, én 3 éve jöttem el Budapestrol azota elek Malmoben , elso 2 evben meg haza mentem ,meglatogatni a cimbiket ,meg akik hianyoznak,de mar tavaly ugy voltam mikor megerkeztem ,a repterre es bementem a varosba ,hogy maga egy sokk ert , es utana meg csak tetozott, nem mondom hogy nem hianyzik egyket dolog,de amit latam,hogy annyira le vagyunk maradva es annyi minden nem valtozik ,csak rosszabb lesz . “Szomoru ezeket a sorokat leirni ,de sajnos ezek a tenyek ” es a masik az,hogy az emberek egy madzagon vannak vezetve,latom a hireket itt es ott , és egyszeruen nem terek magamhoz. Amit a tv ben leadnak azzal butitjak az embereket es azt csinaljak amit a kormány mond,nem csak tv minden media . de ne menjunk bele ,a mai fiatalokat meg nem ertem buliznak minden hetvegen , de fingom sincs ,hogy mibol mert azert egy hetvege benne van 20-30 ban . es akkor meg nem is evett semmit sem .

    En most ugy vagyok,hogy addig utazok amig tudok , cel a vilag bejarasa ,szepen lassan .
    Udv Mindenkinek . Janika

  11. Hmm, érdekes téma.
    Mindenkivel egyetértek… 😀
    Mi 6 éve “disszidáltunk” , kb évente kétszer járunk haza, mert ott vannak a nagyszülők, és ne csak webkamerán lássák már az unokájukat.Főleg az én szüleim miatt, mert anyám fekvőbeteg, nem tudna repülgetni.Meg jó néha összefutni a barátokkal.Én is pesti voltam, illetve bunkó budai 🙂 , de épp azon gondolkoztam nemrég, hogy ha mondjuk Szombathelyre, vagy Nyíregyházára költöztünk volna, akkor se látnánk az otthoniakat sűrűbben.Meg az utazási idő se lenne kevesebb vonattal, kocsival, mint így Stokiból repülővel… 😮
    Honvágyunk az sose volt, a mézeshetek pár hónap alatt elmúltak.Nyilván idekint is vannak hülye dolgok, amiket lehetne panaszkodni, de összességében nem szoktuk.És valóban, néha nehéz az otthoniakat hallgatni, bár kétségtelen, hogy kicsit se könnyű a helyzet odahaza.A leginkább hibásnak a politikát tartom, ezt az irgalmatlan marakodást a jobb és baloldali szimpatizánsok között.Akár évtizedes barátságok is tönkremennek, ha kiderül, hogy ki kire szavazott.Ez a nagyon durva.Illetve ez a döbbenetes beletörődés mindenbe.Olyan húzásokat lehet olvasni a mindenkori kormány részéről, hogy idekint kitörne a forradalom.Otthon meg megvonják a vállukat, oszt kész.Ezért is jöttünk el, mert mi kevesen vagyunk ahhoz, hogy megváltoztassuk a gondolkodást.Viszont úgy meg nem akarunk élni…

  12. sziasztok,
    gondoltam, esetleg érdekes lehet egy még-itthonlevő gyermektelen maifiatal (25) hozzászólása is, csak azért, mert nekem is vannak (egyre többen!) külföldre élő barátaim. én sose gondoltam róluk, hogy fennhéjázóak lennének, egyedül mindig az tűnt fel, hogy semmire se panaszkodnak, vagyis pont fordított a mondatszerkesztésük, mint mondjuk nekem: “hát igen, ez meg ez szar, DE… viszont tök jó/legalább van” stb., míg mi pont fordítva beszélünk itthon: “jó a …, DE mennyire szar már, hogy….”. sőt. nemrég voltam Londonban egy két éve kint élő nagyon nagyon kedves barátnőmnél,és borzasztóan irigyeltem: egy akkora lukban élnek ketten, mint a mi nappalink, de látszik, hogy mennyivel jobban érzik magukat, rám is átragadt ez a jó érzés, hogy ők ott a semmiből ezt másfél év után érték el – ráadásul éttermi “alja”munkával -, és büszkék rá. teljes joggal. azóta minden munkanélküli/reményvesztett ismerőst biztatok, hogy menjen már, mert Londonban takarítani még mindig jobb, mint itthon várni a munkanélküli segélyt/csodát.
    ezekamaifiatalok tényleg minden hétvégén buliznak, számomra is rejtély, hogy miből, pedig a saját kortársaim. de akik akár 2-3 évvel fiatalabbak nálam, az már egy teljesen más világ, más nyelvet is beszélünk, mintha egy egész más generáció lennénk, pedig nem.
    visszatérve a fő témához: mi a párommal évek óta beszélünk arról, hogy lépni kéne lefele/kifele, és most úgy fest, olyan élet- és pénzügyi helyzetben vagyunk, hogy jövő nyáron ezt meg is tudjuk tenni. ha minden jól megy, Svájcban (azon belül is Bázelben) kötünk ki. de az óriási kalandvágy, vállalkozó kedv, meglevő nyelvtudás és rendelkezésre álló pénz ellenére egyelőre mindkettőnknek nehezére esik elképzelni, hogy a számunkra kedves társaságoktól (zenekar, kórus) és a közeli barátainktól ilyen messze kerüljünk. a család hagyján, mert egyikünk sem jár haza olyan nagyon gyakran amúgy se. a paradicsom illata annyira speciel nem fog hiányozni.
    bocsánat, kicsit hosszú lett, de nagyon gondolatébresztőek voltak a kommentek 🙂

  13. hú hát szerintem minden nézőpont kérdése. nem biztos, hogy magyarország olyan, mint svédországból látszik. nekem a férjem koreai, és kb. 5 évet éltünk magyarországon együtt. az összeköltözésünk egy határozott választóvonal az életemben, mert bár otthon voltam, de a férjem miatt napi szintű volt a kultúrsokk és a távolodás a saját kultúrámtól. de más téren is változást jelentett, mert eredetileg debreceni vagyok, és úgy nőttem fel ott, hogy nem nagyon volt pénzünk. a férjemmel viszont megengedhettük magunknak, hogy pesten nagyon nagyon szép helyen lakjunk, és általában véve jól éltünk. azt kell mondjam, hogy ha van az embernek pénze, akkor budapest nagyon jó hely. de én úgy mondom ezt, hogy többször jártam Koreában, és ott mindent sokkal nehezebbnek láttam. én úgy éreztem, hogy budapest, vagy debrecen szöulhoz képest egy paradicsom-ha van pénzed, és külföldiekkel vagy körülvéve, mert akkor szinte csak a jó oldalát tapasztalod nap mint nap. aztán úgy hozta a sors, hogy most lengyelországban élünk, és hát ezt nekem elég megemészteni…de nem mondom, hogy rossz itt, mert más viszonylatokban ezt is tudom értékelni. nagyon igaza van annak, aki azt mondja, hogy a mostani magyar fiatalok már egészen mások! a hugom 17 éves és mindig elképedek, hogy miket mesél, és általában véve mennyire észnél van. nekem mikor annyi idős voltam, csak hülyeségeken járt az agyam. ez nagyon biztató. ugyanakkor nem tudok szemet hunyni a mostanában otthon kibontakozó agybaj fölött, ez most szinte jobban bánt, mint mikor ott éltem, mert mivel nem vagyok ott, többet igyekszem olvasni magyarul, mindenféle dolgokat, ezt pedig régen soha nem csináltam. talán jobb lenne ha a szépirodalomhoz fordulnék :O összességében, csak azt akartam ezzel az egésszel mondani, hogy azt javaslom, hogyha megtehetitek, akkor utazzatok minél többet és messzebbre, és akkor magyarországot is más színben fogjátok látni 🙂 ha más nem, könnyebb lesz megemészteni a párhuzamos valóságokat.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s