a képeslap utóélete a 21. században: riktiga vykort app

tegnap az a ritka élmény ért, hogy fizikai értelemben vett képeslapot kaptunk egy barátunktól. igen, igazi, papírból készült képeslapot!

nem tudom veled mikor történt meg utoljára ez az archaikus esemény, de talán nem túl bátor kijelentés, hogy mára már egy email megírása is büdössé vált és a facebook státusz ápdét a legtöbb, amit elvárhatsz egy utazgató ismerőstől.

budapest(forma1 versenyre kiadott lap-belyeg nelkuli)

a lányomnak valószínűleg majd úgy kell elmagyarázni mi is volt anno az a képeslap, mint a magno kazettát, amikor picit jobban felnő.

de képzeljétek kedves olvasó gyerekek, hogy vannak még olyanok, akik ragaszkodnak a hagyományokhoz, és nem átallanak akár még fotókat is kinyomtatni!

azt hiszem ők képzik a svéd királyi posta új szolgáltatásának célcsoportját. a cucc neve nem más, mint “igazi képeslap”. ehhez igen nagy fantázia kellett, de nem akarom fikázni az alkotókat, mert ugyan már hallottam olyanról, aki hallott olyanról, hogy valahol a misztikus nyugaton létezik ilyen szolgáltatás, de engem valóban lenyűgözött, hogy ez megjelent az én életemben is.

android és ios platformon is

android és ios platformon is

még egy dolog, amire rácsodálkozhatok a magyar posta csecsén felnevelkedett használóként. de miről is van szó pontosan?

letöltesz egy ingyenes applikációt a zokostelefonodra / tablettádra és a saját fényképeidből válogatva összedobsz egy képeslapot, amit belföldön (svédország) másnap kézbesít a posta 19:- helyi pénzegység ellenében. persze külföldről és külföldre is működik a történet, csak ott más tarifával és kézbesítési határidővel kell számolni.

a megjelenés óta eltelt 2 hónapban többszázezren töltötték le csak androidra az alkalmazást, úgyhogy gondolom megy a dolog. nyilván karácsonykor lehetett a csúcs, ami nem meglepő egy olyan országban, ahol nagy hagyománya van az egyedi köszöntőkártyák készítésének és küldözgetésének.

te használnál ilyet és ha igen, mit gondolsz mikorra készíti el a magyar posta a sajátját?

Reklámok

Egy gondolat “a képeslap utóélete a 21. században: riktiga vykort app” bejegyzéshez

  1. Aaaaawwwww, ez annyira! Imadom a kepeslapkuldo ismeroseimet, beleertve a cuki anyukamat es nehany hozza hasonloan old school baratot. Maxi riszpekt!
    Ez az alkalmazas tok jol hangzik, koszonom hogy kitagitottad a vilaglatasomat vele (es ezennel megjegyzem hogy sikoregnek erzem magam, mert nyilvan egy olyan generacionak keszult az alkalmazas, akik sose tudtak mi az hogy kepeslapot kuldeni a nyari taborbol).

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s