karácsonyi előkészületek, stressz, tűz, prevenció

a svédek is úgy viselkednek, mint bármely más félnyugati polgár decemberben: ajándékvásárlás, karácsonyi készülődés, a boltokban egymás hegyén-hátán a kedves vevők.

pláza lázban

tegnap az egyik nagy bevásárlóközpontban jártunk, ahol gyakorlatilag nem volt parkolóhely a garázsban; csak kihalásos alapon lehetett egyhez hozzájutni. nem volt mit tenni, még sehol nem álltunk az ajándékvásárlással, és az idő vészesen fogy.

idegösseroppanás

jómagam rendkívül rosszul viselem az efféle megpróbáltatásokat, de a plázában töltött 3,5 óra után azt kellett megállapítanom, hogy nem kaptam idegösszeroppanást. hm. érdekes, pedig kemény hetek állnak mögöttem és ráadásul kisgyerekkel voltunk az őrületes tömegben.

picit meditáltam a dolgon és arra jutottam, hogy a környezetemben lévő emberek egyáltalán nem voltak feszültek, ezért a vibrációk viszonylag kellemesen alakították a hangulatomat a hely korlátai közt.

már az autóval dugóban töltött órák során is megtapasztaltam, hogy a svédek nem változnak agresszív vérfarkassá, hogy átharapják bárki torkát, aki a környéken megzavarhatná a nyugalmukat. ki merem jelenteni, hogy a nemzeti stressz-szint jóval alacsonyabb a magyarénál. egrészt ezen nem lepődök meg, másrészt pedig nem tudom tudományos érvekkel alátámasztani az állításom. csak így bemondásra kérem higgyék el nekem!

zsibvásáron

múlt hétvégén pedig ellátogattunk liljeholmenbe, egy elég nagy, havonta megrendezésre kerülő bolhapiacra. ez a műfaj elég népszerű errefelé, sokan szívesebben adják el levetett szaraikat fillérekért, minthogy kidobnák. így a környezetet is kímélik, illetve jópofa szocializációs alkalmat alakítanak ki maguknak.

20121216-125203.jpg

20121216-125220.jpg
amit konkrétan kerestünk, az sajnos most nem volt, más meg nem tetszett, úgyhogy üres kézzel távoztunk, de az élmény miatt így is megérte.

lucia

a karácsonyi hangulatot megalapozandó december 13-án tartják a fény ünnepét. a hagyományokról itt olvashatsz bővebben, én csak az alábbi kis video-t szeretném most megosztani, hogy szemléltessem mi fogadott reggel a munkahelyemen.

háztűz

ma gyorsan beszaladtam csak a hipermarketbe valamiért, ahol is a tűzóltók osztogattak matricákat és jótanácsokat. mindenki számára ismert tény, hogy a legtöbb lakástűz ilyenkor van az ottfelejtett égő gyertyák miatt.

ne felejtsd el elfújni a gyertyát!

ne felejtsd el elfújni a gyertyát!

nos a svéd tűzoltókat teljes menetfelszerelésben kivezényelték, hogy végezzenek prevenciós és egyben PR tevékenységet. a kapott matricát a bejárati ajtóra tudod ragasztani, így valószínűleg nem hagysz a lakásban égő gyertyát, amikor elmész otthonról.

Advertisements

3 gondolat “karácsonyi előkészületek, stressz, tűz, prevenció” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s