szöges a gumi télen és kötelező!

istenem, hogy szalad az idő! 20 éve vezetek legálisan autót. a 90-es évek elején magyarországon a téli gumi nagyjából ismeretlen fogalom volt, amolyan úri muri a rózsadombon élőknek, akik már lecserélték az ezerötös ladát valami nyugati gépre.

pedig már a klímaváltozás előtt is voltak rendes telek nálunk; ki emlékszik például a ’87-es nagy havazásra?

nos az első tíz évemet téli gumi nélkül éltem túl, hóban-fagyban, kockaladával a kanyarokban kilinccsel előre közlekedve.

azóta nyilván felzárkóztunk valamelyest a civilizált világhoz, és többet tudunk költeni a biztonságunk érdekében, úgyhogy nagyjából már mindenki használ téli gumit magyarországon.

de mi a helyzet a svédeknél?

nos itt hivatalosan és legendásan nagy, csúnya, hosszú telek vannak, úgyhogy a törvényhozás nem bízta a polgárok ítélőképességére a gumi témát.

20121113-175737.jpg

nekem már fent van

a szabályozás szerint a tél gumi használata kötelező december 1-től március 31-ig. azt is kimondja a törvény, hogy április 30. és október 1. között tilos téli gumival közlekedni, kivéve, ha az extrém időjárás úgy kívánja (ez nyilván északon lehet releváns).

kivételes esetben közlekedhetsz legálisan nyári gumival a tökig érő hóban is, ha éppen dakarba tartasz és erről a rendőrt is meg tudod győzni.

további érdekesség, hogy a szöges gumi használata megengedett. bár sokan kompromisszumot kötnek a biztonság terén és csak mezei téli gumit vesznek. ez azért előnyös, mert külföldre is mehetnek a kocsijukkal kötelező kerékcsere nélkül – hiszen a legtöbb helyen szigorúan tilos szöges gumival közlekedni.

a környezettudatosságról híres svédek továbbá rengeteget emlegetik, hogy a szöges gumi rendkívül káros az egészségre, mert az aszfaltot felmarja, illetve a fémpor is kerül a levegőbe. azért közvetlenül mégis több életet ment meg a dolog, mint ahányat tönkre tesz, s ezt nyilván évene tesztekkel bizonyítják.

nekem is szöges gumi van fent, kíváncsi vagyok, hogyan fog szerepelni télen. egyelőre annyit tapasztalok, hogy menet közben csámcsog, illetve parkolásnál karcolja az aszfaltot, mintha kavics szorult volna a mintázatba.

hanyag gumisok

mostanra már megszoktam, hogy svédországban minden szolgáltatás extrém drága magyar szemmel, de legalább sokkal magasabb színvonalú, mint otthon – miközben arányaiban elfogadható az itteni fizetéshez képest.

nos gumis-ügyben ez az elméletem megdőlni látszik. a hipermarket parkolójába kitelepült szezonális műhely a legolcsóbb, ahol 250:- koronáért cserélték le a 4 felnire szerelt gumit. ebbe a mintegy 8500,- forintba nem fért bele, hogy ráírják a kerekekre melyik-melyik, hogy jövő tavasszal a megfelelő forgásirányba kerülhessenek vissza a kocsira.

a centírozás további 75:- kerekenként, amit senki nem kért, amíg ott voltam, pedig ránézésre belefért volna a népek büdzséjébe, mert volt mini cooper cabrio, lexus rx hybrid és 3-as bmw a kuncsaftok közt.

ami a legdurvább, hogy a csávó alapból föl sem fújta a gumikat megfelelő nyomásra, pedig egy év pihi után rájuk fért volna. ezért nekem kellett elmennem külön a benzinkútra fújatni.

20121113-175756.jpg

fűtött fülkében lakik az ablakmosó és a kompresszor

apropó benzinkút

a legtöbb helyen személyzet nélküli, önkiszolgáló kutak vannak, ahol lehúzod előbb a kártyád, majd tankolsz és viszlát. ezeken a helyeken nincs semmilyen szolgáltatás, nem tudsz ablakot mosni vagy kereket fújni, viszont olcsóbb a benzin.

a komolyabb kutakon viszont az éghajlatra való tekintettel az ablakmosásra használatos vödör víz egy fűtött vitrinben van, hogy akár -25-ben is lehessen használni.

ami nagyon tetszik, hogy a kerékfújás sokkal egyszerűbb, mint amit megszoktam otthon. először beállítod a kívánt légnyomást, majd odaballagsz a kerékhez, ráhelyezed a fújót és a gép hangos csipogással jelzi, amint kész. nem kell oda-vissza rohangálnod 8-szor.

a kis kultúrális különbslgek, ugyebár…

forrás: kulturinatur.blogspot.se

régen itt is minden jobb volt

a mai kopár valóság

Reklámok

9 gondolat “szöges a gumi télen és kötelező!” bejegyzéshez

  1. Én emlékszem a ’87-es hóhelyzetre, perszehogy! Végre történt valami izgalmas, gyalog kellett felmennünk a hegyre (Miskolc, Avas), mert a buszok elakadtak 🙂

    Viszont a szöges gumiddal ha jól tudom minimum a Hornsgatant el kell kerülnöd Stockholmban, eller hur?

  2. Haha, te megint el vagy kényeztetve… 😀 Először is a Ladával.Nekem sajnos csak elsőkerekes autóim voltak, illetve amikor volt egy hátsós, akkor még nem érdekeltek az autók annyira.Meg az egy lomha nagy dög volt, mire felpörgött a motor, lement a nap.Épp ezért vehetek majd én is vén fejjel hátulkaparós kocsit, hogy ne maradjon ki az életemből…Haha.Addig meg marad a kézifék rángatása, az se rossz végül is.
    Nagy havazás király volt, nem kellett iskolába se menni, ha jól emléxem.
    Idekint először Norrbottenben nekem is nagy flash volt, hogy nincsenek hómunkások, csak jön néhány fószer, nagy traktorokkal és pár óra alatt elhányja a havat.Bár az is igaz, hogy fent északon nem tolják le mindenütt teljesen valamiért.Vagyis sok helyen esik-letaposódik-esik-letaposódik, ilyenformán kialakul egy 10-15 centi vastag üvegkemény hó-jég réteg, (a cipőtalp alatt is vadul serceg, csikorog…) és ezen a szöges gumi frankón tud kapaszkodni.Persze, ha nem esik már többet, akkor előbb-utóbb mindent szétjárnak a kocsik, buszok.Kb. májusig szokott fagy lenni, utána lassan olvad.Június végén még vannak hóbuckák az árnyékosabb helyeken, bár ezek sokszor februárban még 3-4 méter magasak.Otthon az alföldön ez már hegynek számítana, LOL.
    Gumifújó: sajnos vidéken azért ez nem általános, hogy előre beállítós automata fújók vannak, pl Luleåbannagyon nehéz volt ilyet találni, és ott se működött mindig.Sokszor a fejet bent tartották a kúton, hiába volt fűtött kalicka.De általánosabb a pocsék, kis tartályos kézi kompresszor, ami utálatos, mert lehet járkálni a kalitkához állandóan, mert sokszor egy kereket se tud felfújni egy töltéssel…Bocs a hosszért… 😀

  3. Szia!

    Csatlakozom az előttem szólóhoz. Ilyen benzinkutat még nem is láttam, amilyet lefényképeztél. Én is olyan helyen voltam csak, ahol az ID-t le kellett adni, cserébe odaadták a fóvúkát. És persze futás ide-oda.
    Persze a legtöbb helyen ahol van is, nem működik.

    Engem nagyon meglepett az itteni télhez való hozzáállás. Egyáltalán nem takarítják az utakat, az autók lejárják és a végén csak két keréknyom van, abban lehet közlekedni. Az én autóm volt, ahol el se ment, mert leért az alja és súrolta a jég. Na és persze kemény tükörjéggé fagy záros időn belül.
    Ami meglep, a járdákat se takarítják. Nem úgy mint más országokban, ahol a boltos felel az előtte levő járdaszakaszért, itt senki semmit. Hómunkást egyáltalán nem láttam még, mások se… Inkább bemondják a hírekben, hogy akinek nem fontos, maradjon otthon.
    És hogy a vonatok se járnak, az már csak hab a tortán. 🙂

  4. Visszajelzés: az első hójelentés | bezzeg a svédek!

  5. Visszajelzés: szöges gumi a bringára is | bezzeg a svédek!

  6. Visszajelzés: az jóízlésrül, designjrúl és az cégérekrül | bezzeg a svédek!

  7. Visszajelzés: láttál már vikinget tangában? | bezzeg a svédek!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s