ica és a becsületkassza a szupermarketben

már évekkel ezelőtt ámulva bámultam a rendszert. nem akartam elhinni, hogy ez létezhet. vannak dolgok, amiket magyarországról nézve elképzelhetetlennek tart az ember. például azt, hogy a bevásárolt cuccok ellenértékét bemondásos alapon fizesd ki a közértben.

20120901-215820.jpg

a svédek nem szeretik, ha kiszolgálják őket

igen, tudom, hogy most már nálunk is van önkiszolgáló kassza a tescoban, de ott kamera és egyéb szenzorok figyelik, hogy minden vonalkódot lehúztál-e. plusz egy alkalmazott is ott pörög, hogy segítse a kezdőket és ellenőrizze a procedúrát.

bezzeg a svédeknél – ahol a társadalmi együttélés egyik alappillére a bizalom – be merték vállalni ezt a remek fizetési metódust. amióta először láttam a jelenséget, azóta vártam, hogy én is kipróbálhassam. hasonló volt a vágy, mint gyerekkoromban arra, hogy végre fölérjem a bkv buszon a leszállás jelző gombot és én nyomhassam meg.

hogyan működik a becsületkassza?

először is regisztrálnod kell magad a személyi igazolványoddal, hogy kapj egy ica tagsági kártyát. így ica tudja rólad, hogy ki vagy, hol laksz, stb. (az ica (ejtsd: ika) ebben az esetben pedig nem egy hölgy, hanem az egyik nagy északi kiskereskedelmi áruházlánc, ami egyben banki szolgáltatásokat is nyújt)

szóval kapsz egy kvázi bankkártyát, amire feltölthetsz bármennyi lóvét, amit később levásárolhatsz, de persze fizethetsz egyéb módon is.

egyébként a törzsvásárlói kártyákat iszonyatosan gyűlöltem magyarországon, mindig elutasítottam, mert nem voltam hajlandó matricákat gyűjteni, hogy később vásárolhassak féláron egy számomra szükségtelen edénykészletet.

itt viszont a klubkártya árengedményekre jogosít föl az egyéb pontgyűjtögetés mellett. külön feltűntetik azt a kedvezményes árat a polcokon, amit a kártya birtokában és a hamarosan végre kifejtett vásárlási módon kaphatsz meg.

az ica kártya birtokában 2 perc alatt regisztrálsz a becsületkassza használatára, kapsz ajándékba két nagy reklámtáskát és kezdődhet is a móka!

az legelső (fent) képen látható falon várják a kedves önkéntes vásárlókat a skennerek. lehúzod a bűvös kártyádat és az egyik kütyü (motorola) villogással jelzi, hogy a tiéd. leveszed és betárazod a kocsin kialakított tartóba.

20120901-215829.jpg

üdvözöllek bandi, a tiéd vagyok egy körre! ica

ezután a normál módon zajlik a vásárlás azzal a kis csavarral, hogy mindent, amit leveszel a polcról neked kell lelőnöd a lézerpisztollyal. viszont az áru egyből mehet a szatyorba, legközelebb már csak otthon kell kipakolnod belőle.

20120901-215840.jpg

pumpa=tök, és ez sütő, nem halloween, csak nem találtam meg a rendszerben…

20120901-215849.jpg

mutatja hol tartasz

a végén egy külön kasszához mész fizetni, ahol nincs sorbanállás, nem kell mindent a szalagra tenni, aztán stresszesen újra vissza a kocsiba, majd utána a szatyorba, hisz úgysincs időd normálisan elpakolni.

nem, egyszerűen berakod egy dokkolóba a pisztolyt, odamész a géphez, lehúzod a bank/kártyád a fizetéhez és távozol.

nem csupán az én életem lett szebb így, hanem megspóroltam néhány pénztáros bérköltségét is. így alacsonyabb árat kaphatok, miközben a cégnek még akkor is valószínűleg megéri a biznisz, ha egy-két cuccot az ember “véletlenül” nem fizet ki.

azért a fogarasi úti tesco-ban egyelőre még nem merném bevezetni a rendszert…

Reklámok

19 gondolat “ica és a becsületkassza a szupermarketben” bejegyzéshez

  1. Ööö, hát igen, odahaza a “tudjukkik” kisétálnának a fél árukészlettel, és csak egyet füttyentenének be a szkennerbe.
    Amúgy én bizony Icázom az áruházat, így, cé-vel, kiejtve is, esetleg Ilonázom; és váltig állítom, hogy egy magyar asszonyról van elnevezve… 😀
    Ami még teccik, hogy a bankkártyát a pénztáros nem veszi el tőlem, még csak hozzá sem ér, és egyébként is, sokkal gyorsabb a kártyaterminál működése, mint magyarban.

  2. Én is nagyon szeretem ezt a szkenneres bevásárlást. De ez errefelé (Malmö) csak az ICA Maxi-kban van, a kisebb ICA-kban nincs. Valószínűleg helyhiány, ill. nem éri meg kiépíteni a rendszert.

    Mondjuk az vicces, hogy 2500 korona levásárlása után kapsz egy bónuszcsekket…kemény 25 koronáról 🙂

    És eleinte gyakran van ellenőrzés, hogy tényleg jól szkennel-e az ember, de később már csak szúrópróbaszerűen. (Azaz kiszednek mindent és újraszkennelnek.) Sőt, mostanában már csak részleges ellenőrzés van, pl. csak 3 db árut szkennelnek újra, ez jóval gyorsabb. Azt nem tudom, mi van, ha eltérésre bukkannak ilyenkor. Talán rossz pont? De biztosan több ellenőrzés a jövőben…

  3. Kösz a leírást! Néhány hete voltunk Svédországban, és találgattuk, hogy de mégis hogy csinálják, vagy ez tényleg becsületkassza? és tényleg.
    (és már egy ideje olvasom a blogot, tetszik :))

    • Ááá, azért annyira nem vészes.Ha van 10 kassza, akkor abból 2-3 ilyen szkenneres a többi hagyományos.És elég sokan mennek az élőerős helyekre fizetni, mert nem szeretnek sz@rakodni a pittyegővel, (pl én is) vagy túl sok mindent vesznek.Mi a Willysbe járunk, ott ki kell rakni egy tálcára és ha nem fér rá, akkor szívás az egész, szóval nem jön be mindenkinek.

  4. Visszajelzés: reklámot ne! kösz. vagy direkt de? | bezzeg a svédek!

  5. Visszajelzés: 2012 best of bezzeg! | bezzeg a svédek!

  6. Visszajelzés: A legeslegjobb dolog a világon: SelfScanning « Így élünk mi

  7. Visszajelzés: gépesített büfésnéni és becsületkassza már megint | bezzeg a svédek!

  8. Visszajelzés: becsületkassza 2000. szint: loppis | bezzeg a svédek!

  9. Visszajelzés: matkasse: kaja házhozszállítás, de hogy?! | bezzeg a svédek!

  10. Visszajelzés: svéd nemzeti érzelmű reklámhordozó és foci | bezzeg a svédek!

  11. Visszajelzés: adakozni könnyű és szép | bezzeg a svédek!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s